Női megvalósítás a mindennapokban

Közzétette:

 

Ez a téma mindenkit érint, férfiakat és nőket egyaránt, hiszen a cél az, hogy megértsük, segítsük, tiszteljük egymást a hétköznapokban és a szellemi gyakorlás terén egyaránt. Be kell vonnunk partnerünket az önmagunkkal való munkába, hogy közös lehetőségek nyíljanak meg mindkettőnk számára.

A keleti hagyományok szerint létkorszakok követik egymást a világban, s életeink ezek csipetnyi részét képezik csupán. Jelen világkorszakot is, mint a többit, a csakrák szerint szokták értelmezni és felosztani. Ahogyan haladunk előre az időben, úgy jutunk egyre magasabb központok megéléséhez. Az az ősi, állatias létforma, melybe az ember történelmünk kezdetén élt, a gyökér csakra szintjéhez tartozott. Ezt követte egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb szakasz, a matriarchális társadalom kora, mely yines, biztonságos, bár nem éppen mozgalmas energiáival a szex csakrához köthető.
Ezt az időszakot természetesen a köldök csakra váltotta fel, amely patriarchális értékrendet, tüzet, mozgást, háborúkat, yangos energiákat szabadított fel.
Jelen korszakunkban erről a köldök központ szintről próbálunk dimenziót váltani, s a szív csakra a következő elérendő cél. A szív központ az együttérzés, a szeretet, a kommunikáció területe, de valódi megéléséhez még mindanynyiunknak meg kell nyílnunk egymásra és önnön lényegiségünkre.
Ebben a szív-nyitogató időszakban még fontosabb a nők szerepe, mint eddig. Érzékenységük, belső nyugalmuk, intuícióik mindenkit segíthetnek a változás megélésében.
A szellemi úton alapvetően fontos, hogy ne csak megtapasztaljuk a Yin- és Yang-oldalt külön külön, hanem utána egységbe emeljük azokat. Ehhez alaposan meg kell ismerni, felfedezni a két végletet.
A nőt a yines Hold, a férfit a yangos Nap jelképezi. Célunk, hogy a ragyogó, nagy Napban egyesüljünk, amely az abszolútot szimbolizálja. Sok nő beleesik napjainkban a következő hibába: a világ kemény elvárásai és önnön egója hatására nem vállalja fel a Hold-szerepet, inkább álarcként a kis Napot veszi magára. Azt hiszi, eljuthat a nagy Napba a férfias viselkedésen, hozzáálláson keresztül, de ez önámítás.
A nő útja csakis a Hold megélésén keresztül vezethet el a megvalósításba, s ez az út ugyanolyan értékes és járható, mint a férfié. A Hold sápadtabban ragyog, mint a nap, jellemzője az odaadás, alázat, türelem, rugalmasság, intuíció. Ha azonban föl is vállaltuk ezt a szerepet, ne essünk a kishitűség és félelem örök női hibájába! Sok férfi válik büszkévé, amikor rádöbben Nap-voltára, és sok nő érzi magát kevésnek mellettük. Tudatosítsuk: a Hold útja tökéletesen járható, hatékony és tiszta módszer, nincs tehát félnivalónk bevállalásától!
Az Út két megvalósítandó mérföldköve az együttérzés és a bölcsesség. Talán itt nyugaton meglepetést okoz, de az előbbi tartozik a férfihoz, míg az utóbbi a nőhöz. Egyik mesterem mondja mindig: a nő nehezebben megy bele a fejlődés nehéz folyamatába, fél a megpróbáltatástól, ám hamarabb is túlteszi magát rajta. A férfinél ezzel szemben pont fordítva van: tüzesen szeret nehézségeket is bevállalni, de a női oldal segítsége nélkül lassabban lábal ki abból. Ha mindketten mélyponton vannak, a nőnek fog eszébe jutni a vacsora, s ezzel el is vágta a folyamatot, a praktikussága átlendíti mindkettőjüket az akadályokon.
Az a női bölcsesség, amiről beszélek, egy soha nem keletkezett, mindig jelen lévő ősi intuíció. Olyan tudás, mely önmagától megmutatkozik, s amely a Víz bölcsességét bírja. Sok nő azonban nem éli ezt a képességét, sőt, nem is tud létezéséről. Miképpen alkalmazzuk tehát?
Az első lehetőséget erre én lekérdezésnek hívom. Ahogyan a jelentése is mutatja, egy magasabb szintről, jelen esetben a szívből merítünk információt, nem pedig külső forrásokból. Ez az a helyzet, amikor az anyuka jobban érzi, tudja belül, mi a jó gyermekének, akár szemben a szakkönyvekkel is.

Forrás: Janits-Szabó Virág – Arany Hegy magazin 10. szám

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s