Közzétette: 1.
Mint tengerből, ha jő a kék öböl,
Tihany felől úgy lép felénk a tó.
A tükre most opálos szürkeség,
de zöld ahol hasítja a hajó.
E nagy tálból merem ebédemet.
A nádas mellé vetem horgomat,
és az aranyszínű puliszka rajt,
ölünkbe csalja a szép pontyokat.
És délre nyárson vagy a tepsiben
sercegve sül a hófehér falat.
A jó vörös bor róluk álmodik,
kulacsbölcsőn szundítva fák alatt.
2.
Igy űzik egymást csendes napjaim,
e kis homoksziget szűk partjain,
hol csendben én és egy család rigó
oly vígan élünk, mint pólyás papin.
Anyánk a nappal és apánk az éj,
mindegyik csak nekünk kedveskedik:
hol a hűs holdat vagy a tűz napot
a fűzfáink fölött ellengetik.
3.
A hegy alatt kalászos már a rozs.
Kakuk számol a kis akácoson.
A percek úgy szöknek dalával szét,
hogy észre sem veszem, s az est oson.
És most látom tarló már rég a rozs.
A víg szüret lassacskán itt topog.
A hegy olyan, mint puttonyos legény,
kit földhözvertek már az új borok.
Tepsimben egyre kevesebb a hal.
Málé, kukac elől a mélyre megy.
A nádkunyhóm résén eső csepeg.
Falunkban zeng az őszi egyszeregy.
Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 7. szám · / · TAKÁCS GYULA: MAGÁNYOSAN
Illusztráció: Takács Gyula, 3. generációs Nyugatos
Lighthouse 