vers – 49 Oldal – Lighthouse

Radnóti Miklós – Sem emlék, sem varázslat

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag, mint alma magházában a négerbarna mag, és tudtam, hogy egy

A két szemed szeretett legtovább, Be furcsa szerelem. A szád már néma volt, de a szemed, az még

Jártál-e mostanában a csendes tarlón este, Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér, S nagy, lassú szekerek ballagnak

Szeptemberi reggel, fogj glóriádba, ne hagyj, ne hagyj el, szeptemberi nap, most, amikor úgy lángolsz, mint a fáklya,

Ránk tör észrevétlen ujra egy ősz! nézzed bomlik a fák kontya, zokognak a bokrok, a beért szőllőhegy illata

A szerelmes levelek mind nevetségesek, nem is szerelmes levelek, amik nem nevetségesek. Annakidején magam is írtam szerelmes leveleket,

Düh csikarja fenn a felhőt, fintorog. Nedves hajjal futkároznak meztélábas záporok. Elfáradnak, földbe búnak, este lett. Tisztatestü hőség

A várvavárt kis jövevénynek E megkésett sorokkal hódolok. Hordozza ölben őt az élet És mind az égi s

(részlet) Forró nyárközép van, Kapaszkodik a nap fölfelé; sugára Mint a lángeső, oly égető özönnel Ömlik a pusztára…

Nyár lesz tehát, tündöklő és meleg: örömöm édes cinkosa, a roppant napfény, a selymek közt még szabadabban kiemeli