vers – 51 Oldal – Lighthouse

Petőfi Sándor – A Kiskunság

(részlet) Forró nyárközép van, Kapaszkodik a nap fölfelé; sugára Mint a lángeső, oly égető özönnel Ömlik a pusztára…

Nyár lesz tehát, tündöklő és meleg: örömöm édes cinkosa, a roppant napfény, a selymek közt még szabadabban kiemeli

Ha megöregszel s szürke néneként ott bólogatsz a tűznél, könyvemet lapozd, idézve ifju-szép szemed mélységes árnya közt a

Csillog az alkony, ég a tó, Szállj rajta, ringó halk hajó. Szállj, halk hajó, halk sóhajom, Hűvös habon,

Minden szavadban a termő magyar nyár Aranya csillog s magyar ősz bora, Mit férfiszívvel és elmével adtál, Oly

A perzselő és buja nyár kemencéjében a kopár fennsík kigyúl, lentebb a málna- bokrok nyújtják gyümölcsüket, s a

Emelkedik az égbolt s lesz ragyogóvá, tarka haddá válnak a téli, vak órák: megint, megint a nyár! S

Boldog, akinek menyországa van. Lám én is ugy várom már, hogy mikor jön az arany nyár, várom boldogan,

Fessétek bár sötétre a jövőt, Mondjátok, hogy már torkunkon a kés, Beszéljetek közelgő, hosszu gyászról, Mély sűlyedésről, biztos

Kész a világ, Feszült, ünnepi várás Terjeng felette. Halotti csend. Csak néha-néha Sóhajt az Isten lelke. Kimérve minden