vers – 25 Oldal – Lighthouse

Juhász Gyula – Április bolondja

Benned születtem, édesbús, szeszélyes Tavaszi hónap, felleges derűs, Mikor a rétek lelke már fölérez S brekeg a vízben

«Majd a jövő! A ma csak megaláz…» Köpd szemen magad, bárgyú öncsalás! «A holnap!…» Óh, ábrándok ripacsa a

Nemes, finom, ezüstös este hull ringatón a házereszre, az életnek nagy bús soka: Grenoble, Stendhal városa. Szikrázik a

Nem nézem én az ibolyát Kakukra én nem hallgatok, S nem jóslom ebből a tavaszt, – Ez már

Ó franciák, ti a szent Művelődés Élén haladtok, tudja a világ, Ti vagytok a szabadság és dicsőség Zászlósai,

Egy tizenötös szám. És március: Az első tavasz-hónap közepe. Kimondottam így egyszerűn, Ne féljetek, ne féljen senkise. Ne

Dobzse László őfelsége Magyarok királya Nem hiába hogy cseh volt, de Hej csehűl is álla. Parancsolni nem szeretett,

Igen, a lány mind, ha vad, ha szelíd, szégyellős volt. Szégyeltek valamit, amiről nem tehettek! Valahogy rágalmazott faj

Egy szép reggelre gondolok, és mosolygok és meghalok. Kéklett az ég, sütött a nap; mentem sötét fenyők alatt.

Az idő langyosodik, a felhő rongyosodik, itt is, ott is lyukakat éget már rajta a nap s bár