Közzétette:
Nemes, finom, ezüstös este
hull ringatón a házereszre,
az életnek nagy bús soka:
Grenoble, Stendhal városa.
Szikrázik a déli verő,
tűz rám a forró nyári hő,
de itt a külső városon
már hűvös szellő átoson.
Nemes, finom, ezüstös este
hull ringatón a házereszre,
az életnek nagy bús soka:
Grenoble, Stendhal városa.
Szikrázik a déli verő,
tűz rám a forró nyári hő,
de itt a külső városon
már hűvös szellő átoson.
Az új hold vén házak felett
beragyogja a kis teret,
A lég mély illattal tele,
messziről zeng vad tánczene.
Szilaj, olaszos dallamok,
tőlük a szív úgy feldobog,
elfogja mámor és a vágy,
ölelni és meghalni vágy.
Az utcán sűrű néptömeg,
villanygömb, tejopál-üveg,
átszűri mind a fényeket,
lábam elé kék fényt vetett
A homályban zürös beszéd,
egymással suttog két cseléd,
a platánok mögött hotel:
rádgondolok Julien Sorel.
Bezárulnak az ablakok,
Az Isre… holdfényes habok,
Büszke volt, vagy szép volt vajjon?
Miért szerették oly nagyon?
Te tudtad, mi az élvezet:
Megsértett gőg, könnyek, sebek,
Megalázottság és beteg
Bánat, gyötrelmek kellenek.
A jezsuita páterek
Utcája ez… Mint kis gyerek
Beyle itt élt… És Julien!
Ma este óh sétálj velem!
A hold átsüt a lombokon,
a grenoblei dombokon
az erdők, s a frissen kaszált
nagy rétek mély illatja szállt.
Mért nem lehetünk bodogok?
A karthauzi kolostor ott…
pihen a völgyben álmatag…
Tegnap sirattam magamat.
Óh vágyódás, örök, beteg,
Úr lenni a világ felett,
Jaj, aki túl, mint te meg én
törvény s az idő peremén…!
Szeretted, mint én szeretek
elrejtett benső kincseket,
a sorsot, amely meggyötör
s a lelket, mely legfőbb gyönyör.
A lefüggönyzött ablakok…
Szeretnek és születnek ott…
Örök az élet! Jaj nekünk,
Julien, mi holtak leszünk!
Keserű gőgöd bennragyog
szívemben. Bíbor s árny vagyok,
Julien, vörös-feketén
szerettelek ma este én…
Fordította: Térey Sándor
Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 8. szám
Lighthouse 