Klukon Edit és Ránki Dezső zongorahangversenye
Tisztelgés Erdélyi Zsuzsanna emléke előtt A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozata által szervezett, „Begyütt Jézus a házamba” című,
Séta a kultúra ösvényein
Tisztelgés Erdélyi Zsuzsanna emléke előtt A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozata által szervezett, „Begyütt Jézus a házamba” című,
Vas István (Budapest, 1910. szeptember 24. – Budapest, 1991. december 16.) Kossuth-díjas magyar költő, író, műfordító. Harmadik felesége
2013. december 5-én halt meg Nelson Mandela „Politikai jogok nélkül soha nem lehetünk szabadok és egyenlők.” Nelson
Sajnos kevesen ismerik a Magyarországon született és az Amerikai Egyesült Államokban tevékenykedő tudósnőt, a szolártechnika kiváló szakértőjét, számos
John F. Kennedy ötven évvel a halála után is lelkesíti és elbűvöli a világot Választási éjszaka, 1960.
Fonó Albert 1881. július 2-án, Budapesten született. A híres Fasori Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. Matematikatanára Rátz László volt,
Ő volt az első nő, aki 1909-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Lehetséges, hogy a svéd irodalom legnagyobb
1935 November 20-án született Budapesten. Gyermekkorának nyarait apai nagyszülei házában, Nagykapornakon töltötte, amely kitörölhetetlen emlékként kísérte végig életét.
Makovecz Imre november 20-án lenne nyolcvanéves. A Magyar Művészeti Akadémia alapító, örökös tiszteleti elnöke emlékére rendezett ünnepségsorozat az
1987. november 16-án halt meg Dömötör Tekla folklórkutató Dömötör Tekla élete eleve elrendelés volt: 1914. január 13-án,