Ady Endre emlékének
Száz évvel ezelőtt, 1919. január 27-én hunyt el Ady Endre a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A
Séta a kultúra ösvényein
Száz évvel ezelőtt, 1919. január 27-én hunyt el Ady Endre a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A
Mária Terézia 1780. november 29-én hunyt el 63 éves korában. 40 esztendős uralkodása, melynek lényege az európai centrum
Rákóczi hamvait anyjáéval együtt a magyar állam 1906-ban hozatta haza, és a kassai dómban helyeztette el. Ugyanakkor kerültek
A francia olvasók legszélesebb rétegeiben – olykor merőben más okokból – szakadatlanul népszerű író, ismeretterjesztő, harcos újságíró. A
A Párisból Versailles felé vezető út mentén egy udvaronc ül. A reggel arra futó kocsik utasai felismerik a
Bársony Rózsi, Sonnenschein Róza gyerekszínész, színésznő, táncos, szubrett Bársony Rózsi eredetileg Sonnenschein Róza (Budapest, 1909. június 5. –
Külső megjelenésében, öltözködésében, modorában, mondandóinak közlésében, stílusában – s ezen belül leírt szavainak megválasztásában maga volt a mértéktartó,
A BASIC programozási nyelv egyik kidolgozója 1953-ban, 27 évesen Kemény János a hannoveri Dortmouth Kollégium matematika professzora lett,
Vannak merőben érthetetlen jelenségek az irodalomtörténetben; így nem lehet sehogyan sem magyarázni, hogy Ábrányi Emil hogyan maradt ki
Tűz Tamás, született Makkó Lajos (Győr, 1916. április 18. – Hamilton, Kanada, 1992. április 7.) magyar költő, író,