François Mauriac

François Mauriac Nobel-díjas francia író

Közzétette:

 

 

A francia olvasók legszélesebb rétegeiben – olykor merőben más okokból – szakadatlanul népszerű író, ismeretterjesztő, harcos újságíró. A műveltek, a legigényesebbek tisztelik lélektani mélységéért, árnyalt jellemábrázoló képességéért, a társadalmi viszonyok alapos és szemléletes elemzéséért. A nagy tömegeket lebilincseli könyvei cselekményének a mozgalmassága, érdekessége. A tanárok rámutatnak stílusa szépségeire, nyelvi gazdagságára, kifejezésmódja szabatosságára, közérthetőségére.

Azt azonban nem mindenki és nem mindig tudja, hogy miképpen is jellemezze. Kétségtelen, hogy hívő, értelmével is, érzelmeivel is lelkes keresztény, pontosabban: római katolikus. De éppen a franciaországi gazdag keresztény rétegek legszigorúbb kritikusa. Minden álság, képmutatás és az ezekben megnyilvánuló önzés kíméletlen leleplezője. Ezért a nagy vagyonok urai gyakran tartották „kommunista szimpatizáns”-nak. A kommunisták, de még a vallásilag közömbös polgárok „klerikális”-nak állították, olykor állítják ma is, évtizedekkel a halála után. De akik vitába szállnak vélekedéseivel, azok is változatlan érdeklődéssel, nemritkán lelkesen olvassák. Mert nagyon jó író, és együttérző minden emberségessel, elutasítója minden embertelennek. Az olyan régóta és mindmáig híres regényei, mint a „Viperafészek” vagy a “Frontenac-rejtély” a modern francia irodalom legművészibb prózai alkotásai közé tartoznak. A Pascalról és Racineról írt kötet terjedelmű tanulmányai a kultúrtörténeti ismeretterjesztés fontos dokumentumai. A sok árnyalatú francia irodalom főalakjai közé tartozik, és habár különböző műfajú művei időről időre változó hangsúlyt kapnak az irodalmi divat módosulásai miatt, nincs olyan pillanat a XX. század európai irodalmában, hogy Mauriac valamiért időszerű ne volna.

François Mauriac

François Mauriac (Bordeaux, 1885. október 11. – Párizs, 1970. szeptember 1.) Irodalmi Nobel-díjas francia író. | François Mauriac 1933-ban

Dél-Franciaországból indult. Gazdag bordeaux-i polgárcsaládból származott. Otthon vallásos szellem és komolyan vett erkölcsi eszmények között fejlődött ifjúvá. Ez az otthoni táj és ez az erkölcs maradt mindvégig témavilágának a háttere. Öröklött világszemléletét módosította a katolicizmuson belül a XVII. században megjelenő és nagy hatású janzenizmus. Jansenius yperni püspök felelevenítette Szent Ágoston tanítását a szabad akaratot kétségbevonó „eleve elrendeltség”-ről. Ez az okozatiság szigorúan tudomásul vett törvényszerűségével jelentősen fejlesztette a tudományos gondolkodást. Az egyház azonban a „szabad akarat” hittételével ellentétesnek vallotta Szent Ágoston tanítását. Amikor a reformáció szellemi küzdelmeiben Kálvin már a XVI. században hirdette az „eleve elrendeltség”-et, tulajdonképpen Szent Ágostonhoz fordult vissza. Az egyház pedig Kálvin ellen harcolva eretnekségnek nyilvánította a szabad akarat tagadását. – Jansenius megmaradt ugyan az egyházon belül, de mégis Ágostont folytatta. Bár ez a tan mindvégig gyanús maradt, de a XVII. század francia szellemi életében fontos hatóerővé vált. Híres iskolájuk, a „Porte Royal” gimnázium az értelmiség javát nevelte, és Pascal, a matematikus-filozófus, majd Racine, a francia klasszicizmus legnagyobb tragédiaköltője egyértelműen janzenista volt. Mauriac a XX. század első felében azzal közelítette a katolicizmust és a természettudományos világnézetet, hogy folytatta Jansenius tanítását. Majd élete folyamán talán legfontosabb két életrajzesszéjét Pascalról és Racine-ról írta.

Hamarosan sikeres, időnként szinte divatos regényíró lett. Emellett az újságok felfedezték, hogy hatásos újságíró is tud lenni. Vallásos volt, de úgy, hogy együtt tudott küzdeni a más világnézetűekkel is a jó célokért. Ez odáig ment, hogy a háború idején a francia ellenállási mozgalomban a legszorosabb bajtársi kapcsolatot tartotta fenn a kommunistákkal is. A háború befejeztével politikailag legjobban De Gaulle felelt meg neki. Amíg De Gaulle élt, ő volt a gaulleizmus legfőbb és kétségtelenül legérdekesebb publicistája. Ekkori vezércikkei és „Politikai Napló”-ja még regényeinél is nagyobb érdeklődést váltottak ki mind Franciaországban, mind külföldön.

Mint számos kitűnő prózaíró, ő is versekkel indult. Már szülőhelyén, Bordeaux-ban is megjelent egy-egy költeménye az újságokban. Katolikus szellemű elmélkedő jegyzetei is ismertté kezdtek válni. Az irodalmi életbe 21 éves korában – 1906-ban – lépett. Ekkor költözött Párizsba. Ekkorra már befejezte az otthoni egyetemen a tanulóéveket. Nem készült egyetlen meghatározott pályára: egyformán hallgatott teológiát, régiségtant, orvostudományi órákat. Leginkább a filozófiatörténeti és esztétikai ismeretek izgatták. Amikor felköltözött a fővárosba, először verseskötettel jelentkezett, majd munkatársa, később szerkesztője lett egy katolikus szellemű folyóiratnak. Anyagi gondja sohase volt. A gazdag vidéki otthon Párizsban is biztosította életét. Amikor pedig regényei világszerte népszerű olvasmányokká váltak, az egész francia irodalom egyik legnagyobb jövedelmű írója lett. Nem is kellett sietnie, 27 éves volt, amikor első regénye megjelent. Ez még nem is keltett irodalmi feltűnést, bár a jó fülűek azonnal tehetséges, művészi igényű írót láttak a szerzőben. De a sikert – és hamarosan a világsikert – csak az 1936-ban megjelent „A könyörületes csók” hozott. Ekkor már 51 éves volt, közismert publicista, neves ismeretterjesztő előadó, kitűnő vitatkozó. Igazi irodalmi rangja ettől kezdve volt egészen 85 éves korában bekövetkezett haláláig. Írt néhány színpadi művet is, ezeket otthon Franciaországban játszották, némi sikerük is volt, ám valódi sikert a gyors egymásutánban megjelenő regényekkel ért el. A minden gyűlölet nélküli, de igen kritikus szellemű keresztény eszmeiség fő művei ezek. Mellettük néhány életrajzi regénye is egyenrangúan sorakozik fel. A háború alatt a megszállt Franciaországban bujkálva élt, az ellenállási mozgalom hatásos harcosa volt. Majd amikor uralomra került De Gaulle politikai rendszere, felismerte, hogy ez teljesen megfelel társadalmi eszményeinek. Kései éveiben számos olvasót regényeinél is jobban érdekelték művészi stílusú vezércikkei.

Életében mindent elért, amit író elérhetett. A Francia Akadémia “halhatatlan”-jai közé választották, megkapta a Nobel-díjat, gondtalanul, valódi gazdag emberként élhetett. Tudta, hogy azok is kedvelik – legyenek olvasók vagy kritikusok -, akik nem is értenek vele egyet. Ritka eset, hogy egy ennyire színvonalas író ennyire közkedvelt mind otthon, mind külföldön.

Forrás: Hegedűs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s