Molnár János jezsuita tanár

Közzétette: Lighhouse

A magyar nyelvű tudományos és ismeretterjesztő irodalom úttörője, Molnár János (Csécsény, 1728. június 12. – Szepesváralja, 1804. február 15.) jezsuita tanár filozófiai és teológiai tanulmányokat folytatott, majd az ország különböző városaiban tanított: Sárospatakon, Kassán, Esztergomban, Nagyszombatban. Igazgatta a budai akadémiát, majd az egyetem főgimnáziumát. 1784-ben visszavonult Szepesváraljára és ettől kezdve csak az írásnak élt. Munkássága rendkívül sokoldalú volt. Művelte a különböző egyházi műfajokat: írt lelki olvasmányokat, beszédeket, hitvitát, nevelő-moralizáló könyvet. Az utókor számára legjelentősebb az ismeretterjesztés terén kifejtett tevékenysége. Magyar nyelvű egyháztörténete mellett fontosnak tartotta a világi tudományok nemzeti nyelven való bemutatását is. Első ilyen munkája egy népszerű építészet-történet 1760-ból. Legnagyobb teljesítménye egy magyar nyelvű fizikakönyv 1777-ből: A természetiekről Newton tanítványainak nyomdoka szerint. Bizonyítani akarta, hogy amit az iskolában latinul tanulnak, „arra szert lehet tenni a deák nyelv nélkül is”. Érdekes pedagógiai módszert tükröz a könyv felépítése is: a fejezetek elején röviden összefoglalja a címben jelzett tételt, majd kérdés-felelet formájában fejti ki a témát. Az állat-, növény- és ásványtant viszont latin nyelvű tanító költeményben foglalta össze. Ő alapította és szerkesztette az első magyar irodalmi – könyvészti és kritikai – folyóiratot, a Magyar Könyvház-at 1783 és 1804 között. Molnár Jánost, aki otthonosan mozgott a tudományok legkülönbözőbb területein, kora egyik legkiválóbb pedagógusaként tartjuk számon.