Ragusa

Dubrovnik (Raguza) története

Közzétette:

 

 

E dél-dalmáciai városállam történetét nem véletlenül tárgyaljuk a horvát történelem keretében. Dubrovnik már jóval a bizánci fennhatóság megszűnése előtt a római egyházhoz csatlakozott. Kultúrájában, társadalmi viszonyaiban a nyugati (itáliai) hatás érvényesült. Fokozatosan elszlávosodó lakossága az újkorban a horvátságba integrálódott, s reneszánsz költői már horvátnak nevezték azt a nyelvet, amelyen írtak.

Ragusa

A Raguzai Köztársaság kiterjedése

Valamikor a hetedik század elején epidaurumi menekültek alapították Ragusium (Raguza) városát. A település egészen 1205-ig Bizánchoz tartozott. Bizánc elfoglalása után Velence elismertette uralmát Raguzával. A dél-dalmáciai város gazdasági fejlődésének alapja a XII. század óta a balkáni államokkal folytatott kereskedelem volt. Elsősorban nyersanyagot vásárolt a Balkánon, cserébe itáliai iparcikkekkel látta el a félsziget országait. Dubrovnik történelmében fordulópontot jelentett az 1358-as zárai béke. A Velencét legyőző I. Lajos király Visegrádon egyezményt kötött Raguzával, amelynek pozitív hatásai révén a város megindult a gazdasági, társadalmi és politikai felemelkedés útján. (Ekkor kapta címeréül a város az Árpádok vörös-ezüst mezős pajzsát. Dubrovnik másik magyar vonatkozású érdekessége, hogy a török idők alatt a helyi dominikánus kolostorban őrizték Szent István király jobbját.) Dubrovnik elismerte patrónusának a mindenkori magyar-horvát királyt. Valójában azonban a városállam ekkor vált függetlenné. Velencével szemben a Magyar Királyság politikai támogatást nyújtott, viszont nem szólt bele Dubrovnik bel- és külügyeibe. A városállam terjeszkedni kezdett, megszerezte a környező szigeteket és egy keskeny parti sávot. Megnövekedett erejét jelzi, hogy a források 1430-tól Raguzai Köztársaság néven emlegetik. A török balkáni előrenyomulása miatt 1526 után elismeri az oszmán uralkodó főségét. A XIV-XV. századra a város lakossága többségében szláv volt, így válhatott Dubrovnik a horvát reneszánsz és barokk irodalom központjává. A törökkel ápolt kényszerű jó viszony ellenére élénk kulturális és gazdasági kapcsolatokat tartott fenn az olasz városokkal. Dubrovnik horvát neve amúgy először 1189-ben szerepel Kulin bosnyák bán oklevelében. Dubrovnikot 1667-ben súlyos csapás érte: a földrengésben és az azt követő tűzvészben a város szinte teljesen elpusztult. Raguza a földrengés után újjáépült, de régi fényét nem nyerte vissza. A Köztársaság 1684-ben újból a magyar uralkodó (I. Lipót) védelme alá helyezte magát (mert Velence veszélyeztette a városállam függetlenségét), de a töröknek továbbra is nagy összeget fizetett. Dubrovnik 1796-ban még megérte a nagy vetélytárs, Velence bukását, ám 1808-ban Napóleon megszüntette önállóságát.

Forrás: Sokcsevits Dénes: A horvátok története – ELTE BTK Szláv és Balti Filológiai

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s