Lipot Aschner

Kardos István – A magyar ipartörténet egyik legnagyobbja

Közzétette:

 

 

Aschner Lipót (1872-1952)

Ha némelyek talán furcsállják is, miért kerül Aschner Lipót ebbe a tudósokat bemutató rovatba, életpályáját megismerve talán félreteszik majd aggályaikat. Aschner ugyanis a tudományos iparvezetés és iparfejlesztés nemzetközi hírű alakja volt a maga korában.
1872-ben született Assakürtön, az egykori Nyitra vármegyében. Apja vegyeskereskedő volt, s mivel többre nem futotta, fiával csupán a négy polgárit végeztette el – így az ifjú, apja nyomdokába lépve, kereskedősegéd lett. Ez azonban nem elégítette ki. Budapestre kerülve,  1896-ban lépett be az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. elődjének, Egger Béla és Tsa Huszár utcai cégéhez. A vállalat a századelőn települt át a rohamosan iparosodó Újpestre. Aschner itt kistisztviselőként kezdte, majd rövid idő alatt szédületes ívű karriert futva be kereskedelmi igazgató, majd 1918 decemberében – a vállalat vezérigazgatója lett.
Mint vezérigazgató nem éppen humanista, de annál hatékonyabb munkamódszereket vezetett be, s az Egyesült Izzó csakhamar modern nagyvállalattá fejlõdött, sõt kilépett a világpiacra. Tungsram néven része lett annak a világot behálózó nemzetközi kartellnek, amelyhez a legnagyobb, izzólámpát gyártó cégek csatlakoztak: az amerikai General Electric, a holland Philips, a német Osram és a francia Compagnie des Lampes. E hatalmas szervezetben Aschner több ízben is betöltötte az alelnöki, majd az elnöki tisztet.

Lipot Aschner

Aschner Lipót (Assakürt, 1872. január 27. – Budapest, 1952. január 18.) üzletember, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. felvirágoztatója, a Tungsram névadója, az Újpesti Torna Egylet elnöke és mecénása, „a magyar világítástechnika Mechwartja”


A Tungsram sikereit mindenek előtt rendkívül korszerű laboratóriumi hálózata révén érte el. Aschner a Külső Fóti úton laboratóriumok egész sorát hozta létre, és minden, az elektromossághoz szükséges kutatási feltételt biztosított, méghozzá a kor világszínvonalán. Ezekben a vákuumtechnikai és elektrofizikai laboratóriumokban fejlesztették ki a korszak legkorszerűbb fémszálas izzólámpáit, itt valósult meg Bródy Imre óriási jelentőségű találmánya, a kriptontöltésű izzó tömegtermelése. Itt kísérleteztette ki Aschner a világszínvonalú rádiócső-gyártást, s itt alapozta meg a későbbi televízióképcső-gyártást is. de a gyár laboratóriumában érte el Bay Zoltán is elsõ Hold-letapogatási eredményeit.
Aschner a gyár világvállalattá fejlesztése érdekében kimagasló képességű kutatógárdát gyûjtött össze. Műszaki igazgatóvá Bay Zoltánt nevezte ki, elektrofizikai laboratóriumát Szigeti György irányította, a rádió-katód részleget Winter Ernõ – akit még az eindhoveni Philips gyár is “kölcsönkért” katódfejlesztésre -, de itt dolgozott a xerox-eljárás alapjait kimunkáló Selényi Pál és Millner Tivadar, a kriptonlámpa felfedezője, a már említett Bródy Imre, az első Holdszonda-kísérlet előkészítője, Budincsivics Andor, és Barta István akadémikus, aki 1936-ban – Mihály Dénessel együtt – bemutatta a legelső zártláncú televízióadást, a budapesti Gellért Szállóban.
Aschner vezetői, tudományszervezői nagyságáról mi sem tanúskodott jobban, mint az a tény, hogy e kutatóbázist már 1922-ben, a megszokott ipari gyakorlatot jóval megelőzve, állította fel. Igen jellemző rá az az eset, amit Bay Zoltán beszélt el egy alkalommal. Aschner 1936-ban 300 000 pengőt ajánlott fel a budapesti egyetemeknek, fizikai kutatások céljára, s kezdeményezésére összehívták a professzorok tanácsát, hogy véleményezzék: mire fordítsák azt az akkoriban hatalmas összeget? A professzorok túlnyomó többsége a rádiógyártás problémáit megoldó kutatások támogatását javasolta, ám Aschner, aki akkor már hallott az Otto Hahn vezette németországi atomfizikai kísérletekről, arcrándulás nélkül így szólott: “A professzor urak meggyőztek engem. Ebből az összegből tehát megalapítjuk az atomfizikai tanszéket.”
Koncepciózus, mindenkor távlatokban gondolkodó vezető volt, minden kétség nélkül a magyar ipartörténet egyik legnagyobbja. A harmincas években már szociális érzékenység is jellemezte, részint racionális megfontoltságból is. Színvonalas üzemi étkeztetést vezetett be, a gyárhoz tartozó gyermekintézményeket üzemeltette, strandot és sportlétesítményeket építtetett.
1944. március 19-én az országot megszálló németek az első között tartóztatták le, és Mauthausenbe deportálták.
Az amerikaiaknak azonban – rejtelmes fogolycsere révén – sikerült Svájcba menekíteniük.
A felszabadulás után, a magyar kormány kérésére, hazatért, s bár már megöregedetten, betegen, alelnökként bekapcsolódott az államosított Egyesült Izzó munkájába. Fáradhatatlanul dolgozott élete utolsó napjáig, 1952. február 6-án bekövetkezett haláláig. Életműve, tevékenysége a magyar ipartörténet aranylapjaira kívánkozik.

Forrás: ezredvég XI. évfolyam 1. szám – 2001. január

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s