A Kádár-korszak „3T” politikája
A Kádár-korszak a kulturális életben – melynek irányítója csaknem mindvégig Aczél György volt – is enyhülést hozott. A
Séta a kultúra ösvényein
A Kádár-korszak a kulturális életben – melynek irányítója csaknem mindvégig Aczél György volt – is enyhülést hozott. A
Zsigmond uralkodásának utolsó hónapjait a középkori Magyarország első nagy parasztlázadása árnyékolta be. Közvetlen okozója ennek is ő maga
A Habsburg-magyar államjogi kapcsolatok újjáformálásának fontos eleme volt a trónöröklés rendje. A magyar rendek már 1687-ben elfogadták a
Vannak napok, melyek nem szállnak el, De az idők végéig megmaradnak, Mint csillagok ragyognak boldogan S fényt szórnak
Az ún. visszafoglaló háború döntő eseménye Buda visszavétele volt 1686-ban. A Szent Liga 60—65 ezer főnyi katonasága két
Az Erdélyi Fejedelemségben meghonosodott vallási sokszínűséggel és toleranciával szemben a Magyar Királyság területén a 16. század elején is
A Ferdinánd és János közötti vetélkedés 1538-ig tartott. Ekkorra mindkét fél belátta, hogy egyrészt nem elég erősek egymás
A Magyar Királyság 1541 utáni darabokra hullásával és politikai megosztottságának állandósulásával párhuzamosan Európa más országaihoz hasonlóan magyar földön
Károly Róbert legidősebb fia, I. Lajos (1342—1382) apjáénál is nagyra törőbb külpolitikai elgondolásokkal lépett trónra. 40 éves uralkodása alatt
A réz- és az ezüstbányászat már korábban is fejlett volt Magyarországon, Károly Róbert alatt viszont az aranybányászat is