Közzétette:
A Kádár-korszak a kulturális életben – melynek irányítója csaknem mindvégig Aczél György volt – is enyhülést hozott. A „3T” néven ismertté vált kultúrpolitika, amely az alkotók és a művek három – „támogatott”, „tűrt” és „tiltott” kategóriába sorolását jelentette, elsősorban az ő nevéhez kötődött. Támogatott műnek a „pártos” és „szocialista realista”, tűrtnek a nem marxista, de a marxizmussal nyíltan nem polemizáló, és tiltottnak az anti-marxista és rendszerellenes alkotások számítottak.
Az irodalmi élet legtekintélyesebb „szekértábora” a népi írók továbbélő mozgalma volt. Első nemzedékük legjelentősebb alkotói mindenekelőtt Illyés Gyula és Németh László nemzeti klasszikusokká váltak. A második és harmadik generáció képviselői közül Nagy László népköltészettől ihletett versei, Juhász Ferenc szürrealisztikus látomásai, valamint Csoóri Sándor társadalom- és történetpolitikai esszéi váltották ki a legtöbb figyelmet. A régi parasztvilág eltűnésével a népi irányzat korábban kitüntetett témája elvesztette fontosságát. Az 1970-es évektől ezért a külföldi magyarság problémája, valamint a különböző társadalmi devianciák (népességfogyás, öngyilkosságok, alkoholizmus stb.) kerültek érdeklődésük előterébe. A Nyugat utolsó nemzedékének nagyjai közül újra jelentkezett páratlan formaművészeti képességről tanúskodó köteteivel Weöres Sándor; a lázadás és a behódolás erkölcsi dilemmáját a legmodernebb prózai technikával megjelenítő Ottlik Géza (Iskola a határon, 1959) és a keresztény-egzisztencialista ihletésű költészetével Pilinszky János.
A régi irányzatok újraéledése mellett az 1970-es években esztétikai és művészet-filozófiai szempontból egyaránt új, a direkt közéletiségtől, a realizmustól és a nagy filozófiai problémák hagyományos megközelítésétől elforduló törekvések jelentek meg. Ezek egyik legismertebb képviselőjévé a nagy múltú Esterházy család leszármazottja, Esterházy Péter vált, akinek posztmodern jellegű, ironikus és játékos attitűdjére, valamint a magyar nyelvet virtuóz módon kezelő stílusára az 1970-es évek második felétől figyelhettek fel az olvasók.
Az irodalompolitika három nagy kategóriába való besorolásának természetesen nem voltak állandó és egyértelmű kritériumai. Ezek a mindenkori politikai helyzet függvényében szigorodtak vagy enyhültek. Ennek érzékelése és érvényesítése elsősorban a szerkesztők feladatai közé tartozott. S ha ők nem bizonyultak eléggé ébernek, akkor a kormány vagy a pártközpont „illetékesei” „jártak el”. Ilyen beavatkozásra került sor 1973—74-ben, amelynek célpontjai Lukács György tanítványai (Heller Ágnes, Vajda Mihály stb.), valamint az írók közül Haraszti Miklós és Konrád György, a szociológusok közül pedig Szelényi Iván és Kemény István voltak.
A zeneművészetben helyére került Bartók életműve. Az ötvenes évek bezártsága után megnyíltak a kapuk a világáramlatok itthoni megismerése és alkalmazása előtt. A populáris zene hagyományos műfajai, az operett , a cigányzene és magyar nóta az idősebb generációk körében megőrizték népszerűségüket. A Kodály-módszer szerint folytatott iskolai énektanításnak köszönhetően ugyancsak bővült azoknak a köre, akik megismerték és megszerették a régi típusú magyar népdalokat. A népdaléneklésnek és a néptáncnak az 1970-es években kisebb kultusza alakult ki, amely végül az erdélyi eredetű táncházmozgalomba torkollott. A hatalom ezt eleinte rossz szemmel nézte, s mint nacionalista-narodnyik érzelmek hordozóját tiltotta. Az 1970-es évek végére azonban a „tűrt” kategóriába helyezte át. Ehhez hasonlóan járt a rock and roll és a beat is. Az 1960-as évek elején alakult első magyar beatzenekarok – az Illés, az Omega és a Metro – kezdetben gyakran kerültek összetűzésbe a rendőrséggel. Az 1970-es évekre azonban ez a zene is elfogadottá vált.
Tvisztelő városi fiatalok egy 1963-as házibulin
A filmgyártás újabb jelentős alkotásokkal bizonyította, hogy a „mozinak” helye van a művészetek között. Nagy sikerű közönségfilmek nem, világszínvonalú művészfilmek viszont nagy számban készültek. A számos kitűnő alkotás közül Jancsó Miklós és Szabó István filmjei emelkedtek ki. Szabó Mephisto című filmjét 1981-ben Cannes-ban a kritikusok nemzetközi díjával, 1982-ben a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjjal jutalmazták.
A könyvek száma és példányszáma tovább nőtt. Az amerikai, angol és a francia szerzőktől kiadott szépirodalmi művek példányszáma egyre növekvő mértékben haladta meg a szovjet-orosz írók műveinek példányszámát. Az időszaki sajtótermékek száma 1960 és 1985 között 600-ról 1700-ra, éves példányszámuk pedig 700 millióról 1, 4 milliárdra növekedett. 1981-ben a 10 évesnél idősebb népesség 87%-a vallotta magát rendszeres vagy esetenkénti olvasónak, s 76%-a folyóiratok olvasójának. A hat országos napilap közül legnagyobb példányszámban az MSZMP hivatalos orgánuma, a Szabad Népet 1956 novemberében felváltó Népszabadság jelent meg.
Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (453—455. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9
Lighthouse 