Mária Terézia krédója
Mária Terézia élete végéig hálás maradt azért a segítségért, amit trónra lépése után a magyar rendektől kapott, és
Séta a kultúra ösvényein
Mária Terézia élete végéig hálás maradt azért a segítségért, amit trónra lépése után a magyar rendektől kapott, és
A magas beruházási ráfordítások miatt az életszínvonal nem emelkedett, hanem csökkent. Így 1951 elején ismét bevezették a háborús
Politikai intézményeit és azok működését tekintve a Horthy-korszak kormányzati formája korlátozott, azaz autoriter elemeket tartalmazó polgári parlamentarizmus volt.
1917 novemberében marxista forradalmárok vették át a hatalmat Oroszországban, nemsokára megalapították a Szovjetuniót, a világ első kommunista párt
A társadalmi struktúra és a településszerkezet átalakulása az életkörülmények átformálódásával járt együtt. Az egy főre eső reáljövedelem 1960
A nemzetközi erőtér átalakulása és ebben Magyarország helyének a módosulása folytatódott. 1991 februárjában feloszlott a Varsói Szerződés, 1991.
Az oktatásban az orosz nyelv kötelező oktatásának eltörlése jelezte az új korszak kezdetét 1989 nyarán. Ez gyökeres változást
1989 novemberétől megkezdődött a választásokra való felkészülés és a pártok versengése. A hatalom megszerzéséért folytatott küzdelemben nemcsak az
Az egész társadalmat megrázta Nagy Imre, Maléter Pál és társaik ünnepélyes újratemetése 1989. június 16-án. A ceremónia szónokai
Az 1950-es évek elején kialakított gazdaságirányítási rendszer a piaci hatások olyan nagyfokú kiküszöbölésére épült, hogy a termelési és