Mária Terézia krédója

Mária Terézia élete végéig hálás maradt azért a segítségért, amit trónra lépése után a magyar rendektől kapott, és ezt számos módon kifejezésre is juttatta. 1760-ban olyan udvari testőrséget szervezett, amelynek tagjai kizárólag a magyarországi, erdélyi és horvátországi nemes ifjak közül kerültek ki. A testőri szolgálat mellett az ifjak kötelezően tanultak hadmérnöki tudományokat, valamint németül és franciául, s ha akartak további idegen nyelveket és jogi vagy egyéb tudományokat. Tanulmányaik mellett persze arra is maradt idejük, hogy bekapcsolódjanak az 1683-as ostrom pusztításait gyorsan kiheverő és az európai nagyvárosok közé emelkedő birodalmi székhely pezsgő társasági és kulturális életébe. Megismerkedtek az angol, francia és német felvilágosodás eszméivel, és így az elsők között döbbentek rá országuk elmaradottságára, a reformok szükségességére, valamint a tudomány és az anyanyelvi kultúra fontosságára. A királynő egyéb gesztusai közül említhető Szent István jobbjának hazahozatala Ragusából és elhelyezése a budai várkápolnában 1771-ben; Fiume és közvetlen környékének visszacsatolása a Magyar Királysághoz 1776-ban, mintegy 300 éves osztrák igazgatás után; s végül a temesközi, illetve bánsági területek három vármegyévé szervezése és magyar fennhatóság alá szervezésük 1778-ban.

Az uralkodónő és a magyar rendek viszonya mindezek ellenére korántsem alakult zavartalanul. Mária Terézia hívő katolikus volt, családanyaként 16 gyermeket szült, és uralkodói hatalmát Istentől származtatta. „Mi lesz a világból, ha kivész a hit, az alázat, az Egyház szolgálata?” – tette fel egyszer a kérdést magának, s rögtön meg is válaszolta:„ki fognak újulni a régi világ boldogtalan állapotai, az ököljog s egyebek”. Hite, istenfélelme, felelősségérzete és kötelességtudata mindazonáltal számos olyan reformeszme felkarolására indította, amelyek a felvilágosodás törekvéseihez illeszkedtek. „Nem akarok a törvény ellen cselekedni, szeretem a nemzetet, hálás vagyok iránta, de ha király akarok maradni – fogalmazta meg uralkodói ars poeticáját egyik 1767-es levelében –, kell, hogy ép úgy igazságot szolgáltassak szegénynek, mint gazdagnak. Lelkiismeretem szerint kell eljárnom, nem akarok elkárhozni egy pár mágnás és nemes miatt. […] Nem akarok mást, mint a közjót, amelyet nem szabad, hogy magánérdek zavarjon”. Kancellárja, a morva Wenzel Anton von Kaunitz mellett, aki a felvilágosult abszolutizmus elkötelezett híve volt, a rendi berendezkedés korszerűsítésére ösztönözte fia, II. József is, aki 1765-től társuralkodóként kapcsolódott be a kormányzás munkájába. A magyar rendek viszont ragaszkodtak adómentességükhöz és egyéb privilégiumaikhoz. Az erdélyi országgyűlést 1761, a magyarországit pedig 1765 után Mária Terézia ezért egyszer sem hívta össze. 1765-től nem töltötte be a nádori posztot sem, az erdélyi Gubernium élén pedig éveken át egyik katonai parancsnoka állt. A királynő reformjainak zöme ennek következtében rendeletek, s nem törvények formájában látott napvilágot.