A magyar huszár
A hungarikum rövid bemutatása: Nekünk, magyaroknak az a nemzeti jelkép, akiben az ősi magyar lovas harcosnak a tűzfegyverek
Séta a kultúra ösvényein
A hungarikum rövid bemutatása: Nekünk, magyaroknak az a nemzeti jelkép, akiben az ősi magyar lovas harcosnak a tűzfegyverek
Ezer éven keresztül Magyarországot, a tőlünk keletre lévőkhöz hasonlóan, az jellemezte, hogy gazdag volt az állam, még gazdagabbak
A Salamon-szigetek a második világháborúban a lapok címoldalára kerültek: 1942—1943-ban itt állították meg az egyesült amerikai, angol, ausztrál
A tüntetés délután három órakor kezdődött Petőfi Sándor szobránál a Március 15-e téren. A Kiskörúton és a Margit-hídon
Amikor 1908-ban meghalt az özvegy császárné, Pu Jit, egy császári herceg hároméves fiát ültették a trónra. A császárságot
A gyermekkorától fejedelemnek nevelt, és talán éppen ezért túlságosan ambiciózus Rákóczit megszédítette a Lengyelországgal hadakozó X. Károly svéd
A szerzetesrendeken belül ellentétes tendenciák bontakoztak ki. Az ún. monasztikus rendek, vagyis a bencések, premontreiek és ciszterciek a
„Hőseink… akik életüket adták Magyarország függetlenségéért.” Barabás Miklós litográfiája, a tizenhárom aradi vértanúról: Knézich Károly, Nagysándor József, Damjanich
A gyakori belviszályok és háborúskodások ellenére a Szent István halálát követő egy-másfél évszázadban Magyarország minden tekintetben sokat fejlődött.
Az úgynevezett felfedezések korában Európának csak hiányos elképzelései voltak a fejlődés ázsiai színvonaláról, az arra épült kultúra nagyságáról.