Közzétette:
A gyermekkorától fejedelemnek nevelt, és talán éppen ezért túlságosan ambiciózus Rákóczit megszédítette a Lengyelországgal hadakozó X. Károly svéd király ajánlata, miszerint katonai támogatása fejében megkaphatja a lengyel trónt. Több híve és anyja, Lórántffy Zsuzsanna tanácsa ellenére Rákóczi elfogadta az ajánlatot, és 1657 januárjában a Porta engedélye nélkül 
15 ezer fős sereggel átkelt a Kárpátokon, és elfoglalta Krakkót, majd Varsót. A lengyel és tatár csapatoktól eközben súlyos vereségeket szenvedett, s ezért – miután a svédek is visszavonultak – kénytelen volt békét kérni a lengyelektől, és hazaindulni. Az igazi katasztrófa azonban csak ezután következett. A Kárpátok felé tartó magyar sereg a krími tatárok csapdájába esett, és onnan a tatár kán 
fogságába került. Rákóczinak néhány tucat lovasával együtt ugyan sikerült hazavágtatni Erdélybe, ám tekintélye olyan csorbát szenvedett, amit sohasem tudott többé kiköszörülni. Elfogadottságát tovább csökkentette, hogy sem a kincstár, sem saját javaiból nem volt hajlandó a foglyok kiváltásához hozzájárulni. A rabok egy részét családjuk szabadította ki súlyos váltságdíj ellenében, másik részük örökre a Krímben maradt. Ráadásul, bár a Porta követelte, lemondani nem kívánt. Pontosabban előbb lemondott, majd visszatért. Ragaszkodásával a trónhoz olyan pusztításnak tette ki Erdélyt, amilyent az Mihály vajda fejedelemsége és Basta rémuralma óta nem tapasztalt. A török és tatár hadak 1658 őszén felégették Gyulafehérvárt, Nagyenyedet, Tordát, Kolozsvárt, valamint Marosvásárhelyt, és a későbbiekben elfoglaltak több várat, többek között a kulcsfontosságú Váradot. Az évi adó 15 ezerről 40 ezer aranyra emelkedett, és a Porta arra készült, hogy az addig autonóm fejedelemséget a Hódoltsághoz hasonlóan az Oszmán Birodalom tartományává teszi.
Erdély beolvasztása az Oszmán Birodalomba nemcsak a fejedelemség, hanem az erőviszonyok eltolódása miatt a Habsburg Monarchia számára is felettébb előnytelen lett volna. A bécsi Haditanács ezért elhatározta, hogy az új fejedelemmel, a tatár fogságból hazatért Kemény Jánossal (1661—1662) együttműködve katonai erővel akadályozza meg a török terv valóra váltását. 1661 őszén így ismét császári és királyi zsoldosok jelentek meg Erdélyben, amit viszont a török nem tűrhetett. A nemzetközi helyzetre és a belső problémákra is tekintettel a Porta döntéshozói úgy ítélték meg, hogy elérkezett az idő a Magyar Királyság bekebelezésére, s ezt Bécs elfoglalása vagy legalábbis térdre kényszerítése révén érhetik el. Az 1663 tavaszán megindult hatalmas török sereg, amelyet Köprülü Ahmed nagyvezér vezetett, azonban ezúttal sem jutott el a császárvárosig. A Felvidék legerősebb várát, a Bécstől 150 kilométerre fekvő Érsekújvárt azonban elfoglalták, s új hadjáratra készülvén télire csak Nándorfehérvárig vonultak vissza.
Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (210—211. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9
Lighthouse 