Kína utolsó császára

Amikor 1908-ban meghalt az özvegy császárné, Pu Jit, egy császári herceg hároméves fiát ültették a trónra. A császárságot most már belpolitikai veszély is fenyegette- Szun Jat-szen, az amerikai demokratikus eszményeken nevelkedett reformpolitikus – a diákság, az üzletemberek és az alsóbb nemesség támogatását élvezve – 1911-ben Nankingban kikiáltotta a köztársaságot. A császárt és udvarát csak 1924-ben űzték ki a Tiltott Városból. A száműzött Pu Ji Tiencsinbe menekült, a japánok fennhatósága alá.

A köztársaság első éveiben három hatalmi csoportosulás határozta meg a belpolitikai életet: Szun Jat-szen nacionalista néppártja, a Kuomintang, amelynek később CsangKai-sek lett a vezetője; az egész országban föllelhető nagy hatalmú katonai parancsnokok, a „tábornokok”, akik néhány körzetben saját, önálló kormányt alakítottak – és a kommunisták. A Kínai Kommunista Párt csak 1921-ben alakult meg Sanghajban, de gyorsan tömegbefolyásra tett szert: szimpatizánsaiból, valamint az egykori császári csapatok átállt katonáiból hamarosan jelentős hadsereget szervezett magának. Tömegtámogatásra elsősorban a parasztság körében építhetett.

Külpolitikai téren ezekben az években Japán jelentette a legnagyobb veszélyt. A három vetélkedő hatalmi tömb ezért – váltakozó érvényű – koalícióra lépett az ősellenséggel szemben. Nem sok eredménnyel. A japánok 1931-ben elfoglalták egész Mandzsúriát, ahol 1932-ben megalapították Mandzsukuo államot. Japán bábjaként Pu Ji lett az ország császára. Látszaturalkodása 1945-ig tartott, mikor is a szovjet hatóságok elfogták. Később börtönben is volt és több megaláztatás is érte. 1959-ben amnesztiát kapott, 1967-ben halt meg.

A japánok kihasználták a belső zavargásokat, és 1937-ben benyomultak Kínába, Példátlan mészárlás után elfoglalták Nankingot, az akkori fővárost, és egész Kelet-Kínát. A Kuomintang-kormány a Jangce melletti Csungkingba menekült. A kommunisták partizánháborút vívtak a japán vonalak mögött.

A meg nem szállt területeken meghatározó tényező lett a Csang Kai-sek vezette Kuomintang: legyőzte az engedetlen tábornokok egész sorát, s harcot kezdett az egyre erősödő kommunistákkal. Mao Ce-tung vezetésével ekkor (1934—1935-ben) került sor a Csang Kai-sek csapatai elől menekülő, kereken 90 000 főt számláló kommunista hadsereg legendás „hosszú menetelésére”. Ennek során a kommunisták súlyos vereségeket szenvedtek. 12 000 kilométeres menetelés után végre Senhszi tartományba értek, ahol más kommunista csapatokkal egyesülve új támaszpontot létesítettek.

Forrás: Ezerarcú világunk – Ázsia, Ausztrália (261—262. oldal) Dunakönyv Kiadó, Budapest, 1993 ISBN963 7961 04 6 ISBN 963 7961 33X