The Kingdom of Hungary at the end of the 12th century

A 12. századi Magyarország külföldi szemmel

Közzétette:

 

 

A gyakori belviszályok és háborúskodások ellenére a Szent István halálát követő egy-másfél évszázadban Magyarország minden tekintetben sokat fejlődött. Abu Hámid al-Garnáti arab utazó, aki a 12. század közepén járt Magyarországon, már 78 olyan erődökkel megerősített „városról” tudott, amelyekhez majorságok tartoztak. Egy szicíliai arab földrajztudós (Idríszi) ugyanezekben az években készült világtérképéhez csatolt leírás ugyancsak sok és „gazdag” magyar várost regisztrált. Első helyen említette Esztergomot, amely mint királyi székhely „a legtöbb épülettel és legtöbb lakossal” rendelkezik, s a kiterjedése is a legnagyobb”. „Itt van a királyi palota” és ez „Magyarország királyainak kormányzóhelye”. Nagyon elismerően írt Székesfehérvárról is, amely „szép” és „pompás”, „sok épülettel” és „erős fallal” rendelkezik. „Népes vásárokat, ipart, pezsgő kereskedelmet és számos intézményt találni benne. Földjei jók, sok gabonát és cirkot adnak”. Sopronról, a nyugatra irányuló kereskedelem egyik központjáról az olvasható, hogy „pompás, nagy város, sok vízzel és kerttel, forgalmas piacokkal és utcákkal. Házai magasak, sétányai pompásak”. Észak-Magyarország akkori központjáról, Nyitráról pedig azt, hogy síkságon helyezkedik el, amelyet folyóvizek öntöznek. Virágzó gazdaságain az emberek kitűnően és teljes bőségben élnek. Szőlői és szépen művelt földjei vannak.” „Szép város” minősítést kapott Vác is, amelynek „Erős falai és forgalmas piacai vannak”, s lakói sok kerttel és gyümölcsössel, nagy földekkel” rendelkeznek. A jelentős városok sorában említette még Idríszi Pozsonyt, amely „közepes város , számos épülettel, sok lakóval”; Siklóst, amelynek hegyeiben páratlanul jó vasérc található”; Bácsot, ahol „görög tudósok” is laknak, s amely az ugyancsak al-dunai Kevével együtt a „legurbanizáltabb” magyarországi város;Titelt, amelynek lakossága „földműveléssel és állattartással foglalkozik”, továbbá Csongrádot, Csanádot, Temesvárt és Gyulafehérvárt. Utóbbiakat ugyancsak „szép és civilizált”, illetve „virágzó” településekként jellemezte. A korai magyar városok közül, amelyek többsége az ispáni várak és/vagy püspöki paloták körül épült ki, Székesfehérvár volt az első, amely megkapta a szabad bíró- és esküdtválasztás jogát, s ezzel elindult a nyugat-európai típusú városfejlődés útján.

 

The Kingdom of Hungary at the end of the 12th century

A Magyar Királyság a 12. század végén

A második keresztes hadjárat résztvevőjeként Magyarországon 1147-ben átutazó Ottót, Freising püspökét elsősorban a királyság természeti gazdagsága nyűgözte le. Ez a valaha Pannóniának nevezett tartomány – írta –, „természettől igen ékes látvány”. Bővelkedik különböző fajú vadakban és erdőkben”, és földjeinek termékenysége alapján sokan „szinte Isten paradicsomának, vagy a hírneves Egyiptomnak látják”. Az ország településeiről és házairól jóval lehangolóbb képet festett. Úgy tapasztalta, hogy nyáron és ősszel a magyarok közül sokan még mindig „sátraikban tanyáznak”, s hogy hajlékaik „falun és városon is a leghitványabbak, ti. nádból vannak, a fából valók pedig ritkák, kőből meg a legritkábbak”. Érdekes, hogy a „nomád életmód” továbbéléséről Idríszi is hallott, ám azt csak a délvidéki Nagyolaszi (Franca villa) környékére tartotta jellemzőnek. Freisingi Ottó az ország lakóiról is meglehetősen lesújtó látleletet állított ki. A magyarok – írta, „ visszataszító külsejűek, mélyen ülő szemeik vannak, tekintetükben pedig […] barbárok és vadak”. Még főembereik is „visszataszítóak”, kivéve a zsoldosként itt szolgáló „vendégeket” , valamint az ő leszármazottaikat és neveltjeiket, akik a Nyugat-Európában szokásos módon viselkednek és öltöznek.

A Keletről jött Abu-Hamid al-Garnáti ezzel szemben a magyarok bátorságát emelte ki, és azt, hogy omegszámlálhatatlanul sokan vannak”. Hogy pontosan mennyien, azt ma sem tudjuk. Mivel a paleodemográfia adatai szerint a magas halandóság miatt – a születéskor várható átlagos élettartam nem sokkal múlta felül a 20 évet – a lakosság természetes szaporodása alacsony volt, az összlakosság létszámát a történeti demográfusok 1100 körül nagyon nagy különbségekkel 1 és 2 millió, 1200 körül pedig 1,8 és 2,6 millió közé teszik. Ugyanezen idő alatt Anglia lakossága 1,7 millióról 3,4 millióra, egész Európáé pedig 1000 és 1200 között 30 millióról csaknem 50 millióra emelkedett.

Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (74—75. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s