Közzétette:
Az úgynevezett felfedezések korában Európának csak hiányos elképzelései voltak a fejlődés ázsiai színvonaláról, az arra épült kultúra nagyságáról. A legfontosabb és bizonyára legszélesebb körben elterjedt ismeretek a velencei Marco Polótól származtak, akit „milliomos”-nak neveztek – nemcsak azért, mert azt hitték, a pekingi udvarban töltött évek során nagyon meggazdagodott, hanem azért is, mert Ázsia pompájáról és gazdagságáról adott írásait túlzónak tartották. Valójában sokkal elfogadhatóbb az a feltételezés, hogy Marco Polo sok általa látott és átélt fontos tényről – például a nagy falról – egyáltalán nem számolt be. Nyilván attól félt, hogy dicsekvőnek és túlzónak fogják tartani, s nem lesz hitele a szavának.
Európa már a középkorban Ázsiából szerzett be fűszereket, selymet, porcelánt. Főként a fűszerek tették nyereségessé a sok megpróbáltatással járó, több évig tartó utazásokat. A mérhetetlen, mesés gazdagságot sejtető luxuscikkek a középkorban az európaiak képzeletében valóságos eldorádóvá tették Ázsiát, ahol tigrisek, elefántok, fehér papagájok élnek,de elsősorban rengeteg az arany, ahogy már Ptolemaios is feltételezte.
A 15. században, miután Konstantinápoly 1453-ban elesett és a Közel-Keleten az iszlám terjeszkedése alaposan megnehezítette a közlekedést kelet felé, az európaiak végre rátaláltak az Ázsiába vezető tengeri útra. A 15. század elejéig uralkodó mítosz szerint élő ember nem hatolhat át az Afrika nyugati partján lévő Bojador-foknál húzódó képzeletbeli vonalon. Úgy képzelték, hogy a lakott és lakatlan világ határa itt, a Non-fok néven is emlegetett pontnál van. Ettől délre annyira sós a tenger, hogy a hajók nem közlekedhetnek rajta; aki elhagyja a Non-fokot, eltűnik a sötétségben és a semmiben.
Roham a hegyeken túli országból Messze, nagyon messze, a felhők felett van egy csodálatosan szép ország, a neve Khumbu… „Úgy hangzik, akár egy mese, pedig a Himalájáról, a világ tetejéről van szó. Arról az országtól, ahol jakok és havasi leopárdok élnek, s égig érnek a havasok, és a a szent hegyek, mint a Machhapuchhare, Sokáig csak rablóhordákról és barbárokról szóló történetek terjedtek erről a hegyeken túli országról. Aztán Dzsingisz kán, aki Szamarkandtól Koreáig terjedő birodalmat teremtett, s unokája, Kublai kán beírta népe nevét a történelembe. A Saray album miniatúrája (14. század) a mongolok rohamát ábrázolja, akik a 13. század elején rajzottak ki Belső-Ázsiából.
Az emberek magatartását egészen 1434-ig ez a mítosz határozta meg. Ekkor lépett a történelem színpadára Henrik, Portugália infánsa, aki robbanásszerűen megnövelte az emberiség ismeretanyagát. Tengerész Henrik, mert ezzel a kitüntető névvel illették, jóllehet soha nem szált tengerre, összefoglalta a világról szóló földrajzi ismereteket, és alapos elméleti stúdiumok után megbízta, sőt valószínűleg kényszerítette is hajóskapitányait, hogy alaposabban vegyék szemügyre, majd lépjék is át a bűvös határt. A fiatal Gil Eanes tengerészkapitány volt az első, aki 1434-ben, déli irányban 150 tengeri mérföldre eltávolodott a Bojador foktól. „ Gil Eanes tette – írja napjainkban Helmut Diwald történész – radikális lépés volt, hogy az emberiség megszabaduljon a démonoktól és megismerje a világot. Gil Eanes bebizonyította, hogy a tenger sem legyőzhetetlen, s a Glóbusz is meghódítható.”
Két generációval később, 1498-ban Vasco da Gama megkerülte a Jóreménység fokát, s az első európai volt, aki partra szállt Indiában. Hat évvel korábban, 1492-ben, Kolumbusz Kristóf a spanyol király megbízásából nyugatnak vitorlázott, hogy közvetlen útvonalat keressen Ázsiába; hosszú út után megpillantotta a földrészt, amit ma Amerikának neveznek.
Forrás: Ezerarcú világunk – Ázsia, Ausztrália (22. oldal) Dunakönyv Kiadó, Budapest, 1993 ISBN963 7961 04 6 ISBN 963 7961 33X
Lighthouse 