Gorbacsov fellépése a hidegháborús korszakban
A szovjet vezetés érzékelte az erőegyensúly felbomlását, ám a válaszadással késlekedett. A problémákkal való nyílt szembenézés egészen 1985.
Séta a kultúra ösvényein
A szovjet vezetés érzékelte az erőegyensúly felbomlását, ám a válaszadással késlekedett. A problémákkal való nyílt szembenézés egészen 1985.
A 2. magyar hadsereg pusztulása megerősítette a konzervatív körök és a Kállay-kormány arra irányuló szándékét, hogy az angolszász
A vasvári béke miatti elégedetlenség közvetlen oka lett annak a főúri összeesküvésnek, amely báró Wesselényi Ferenc nádor vezetésével
A Nemzeti Kerekasztal megállapodásainak értelmében október folyamán a parlament más fontos törvényeket is elfogadott. Ezek egyike az Alkotmánybíróság
Nem olyan meghatározó mértékben, mint a városi lakosság körében, de a mezővárosokban és falvakban is nagy számban éltek
Jóval lassabban, mint a királyi udvarban, a nemesi kúriákban és a városi polgárság köreiben, de az életkörülmények a
A mezővárosként emlegetett települések többsége csak annyiban különbözött a falvaktól, hogy azoknál valamivel többen laktak bennük, s tartottak
A háború mindig költséges dolog, s ez Lajos korában is így volt. Kultúrára ennek ellenére a király, valamint
A korábban szórványos, ám a tatárjárás után tömeges betelepítések következtében a lakosság etnikai összetétele módosult. Az erdélyi, felvidéki
Bár Mánuel megeskette pártfogoltját, hogy tekintettel lesz Bizánc érdekeire, Béla minden szempontból szuverén módon uralkodott: jó kapcsolatokra törekedett