Közzétette:
A szovjet vezetés érzékelte az erőegyensúly felbomlását, ám a válaszadással késlekedett. A problémákkal való nyílt szembenézés egészen 1985. március 11-ig váratott magára, amikor Mihail Gorbacsov személyében 54 éves, tehát szovjet mércével mérve rendkívül fiatal és energikus személyiség került a Kreml élére. Gorbacsov egyik legfontosabb törekvése a nemzetközi feszültség, illetve a szovjet—amerikai ellentét csökkentése, és ezáltal a szovjet gazdaság tehermentesítése volt. A hivatalba lépését követő hónapokban számos jól hangzó kezdeményezéssel hívta fel magára a világ figyelmét. 1985. április 8-án bejelentette az SS-20-as rakéták telepítésének felfüggesztését, majd augusztus 6-án, a hirosimai atomtámadás évfordulóján a föld alatti kísérleti atomrobbantások moratóriumát. Közben különböző propagandaanyagokat adatott ki a csillagháborús tervek globális veszélyességéről, és diplomáciai úton jelezte: az amerikai kísérletek leállítása fejében kész 30%-kal csökkenteni saját stratégiai fegyverzetét, Ezekkel a gesztusaival és javaslataival mintegy beismerte, hogy a szovjet gazdaság nem bírja elviselni a fegyverkezési verseny, az afganisztáni háború és a belső szociális válság egyidejű terheit.
Mihail Szergejevics Gorbacsov ( Privolnoje, 1931. március 2. –) orosz nemzetiségű szovjet politikus, 1985-től az SZKP főtitkára, majd a Szovjetunió elnöke. Reformkísérletei a hidegháború végéhez vezettek, és végül a kommunista rendszer bukását, a Szovjetunió széthullását eredményezték.
A szovjet kül-és katonapolitika újragondolásával párhuzamosan Gorbacsov jelentős belső reformokat is elindított. Elgondolásainak középpontjában a gazdaság dinamizálása (uszkorenyije), majd átfogó reformja (peresztrojka) állt. Gorbacsov mindezt kezdettől fogva összekötötte a nyílt beszéd, a kritika és a vita, illetve az „átláthatóság” (glasznoszty) pártolásával. Az addigi szovjet gyakorlathoz képest talán ez volt a legnagyobb újítása. Gorbacsov maga ezt ugyan csak az állami és a partbürokrácia nehézkességének és visszaéléseinek leleplezésére szánta, a szovjet értelmiség azonban hamarosan az egész szovjet múlt és jelen kritikus átértékelésévé szélesítette. A demokratizácija, vagyis a politikai intézményrendszer reformja 1987-től képezte politikájának részét. Az új választójogi törvényt, melynek lényege a lakosság által történő jelölés volt, 1988. december 1-jén fogadták el, s teljeskörűen az 1989. márciusi parlamenti választásokon alkalmazták először. Az eredmény várható, mégis megdöbbentő volt. Az addigi notabilitások közül igen sokan kiestek, megválasztották viszont Andrej Szaharovot, az ország legismertebb és éveken át üldözött polgárjogi vezetőjét, valamint Jevgenyij Jevtusenko és Csingiz Ajtmatov írót. A szavazatok 89%-ával ekkor került Moszkva élére Borisz Jelcin is.
Az 1980-as évek végéig Gorbacsov őszintén hitte, hogy a katonai terhek csökkentése, a gazdaság dinamizálása, a társadalom felrázása és végül a politikai rendszer reformja révén a Szovjetunió lélegzetvételhez juthat, s az új alapokról elindulva megszilárdíthatja külsőleg és belsőleg egyaránt megrendült helyzetét. A szovjet blokk belső kohéziós erejét és a kelet-európai szovjet rendszerek legitimációs tartalékait ugyancsak túlbecsülte. Feltételezte, hogy hasonló reformok révén a bajok ezekben az országokban leküzdhetők lesznek, s a szocializmus sokak szemében ismét vonzóvá válik. A lengyel és különösen a magyar reformtörekvéseket, amelyek általában a szovjet kezdeményezések előtt jártak, ezért nemcsak eltűrte, hanem kifejezetten támogatta. Gorbacsov késznek mutatkozott a Kelet-Európában állomásozó szovjet erők részleges visszavonására is. Ezt az ENSZ 1988. decemberi ülésszakán jelentette be.
Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (461—462. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9
Lighthouse 