III. Béla újításai
A királyi hatalom Kálmán után megrendült tekintélyének helyreállítása csak III. Bélának (1172—1196), III. István öccsének sikerült. Mánuel leányának
Séta a kultúra ösvényein
A királyi hatalom Kálmán után megrendült tekintélyének helyreállítása csak III. Bélának (1172—1196), III. István öccsének sikerült. Mánuel leányának
1453. május 29-ig a Birodalom talán minden idők egyik legstabilabb államalakulata volt. A 4. század végén, 395-ben I.
A katolikus egyházzal és az írókkal kötött kompromisszum, valamint a parasztság térdre kényszerítés után Kádár a Nyugat elismerésének
Az infrastruktúra és a szolgáltatások ugyancsak korszerűsödtek. Az 1980-as évek elejére befejeződött az elavult gőzmozdonyok felváltása dízel- és villamos mozdonyokkal.
A hagyományos módon történő közlekedést a 19. század első felében két új eszköz forradalmasította: a gőzhajó és a
A különböző korrekcióknak köszönhetően az 1960-as években a magyar gazdaság viszonylag dinamikusan és a korábbinál kiegyensúlyozottabban fejlődött. Leggyorsabban
Kr. e. 3000 körül a finnugor nyelvi közösség finn ága a Balti-tenger felé húzódott, ugor ága pedig délnek
Az avar kor egyik érdekes és sokat vitatott kérdése a régészeti leletekben a 7. század közepétől kimutatható stílusváltás.
A kommunista hatalomátvétel Károlyiék kísérlete az ország demokratikus átalakítására és területi épségének megőrzésére dicstelen véget ért. Március 22-én
A kastély urának és úrnőjének lakosztályai általában két vagy három helyiségből álltak. Az egyik a nappali tartózkodás helye