Magyarországi Tanácsköztársaság

A kommunista hatalomátvétel

Károlyiék kísérlete az ország demokratikus átalakítására és területi épségének megőrzésére dicstelen véget ért. Március 22-én reggel Budapest házain már vörös zászlókat lobogtatott a szél, és öles plakátok adták hírül, hogy Szovjet-Oroszország után Magyarországon is a „proletariátus” vette át a hatalmat.

Az 1918-as őszirózsás forradalom a századelő demokratikus reformtörekvéseit emelte kormányprogrammá. Bár radikális elitcserét hajtott végre, s a földreformmal a tulajdonviszonyok átalakítását is céljai közé iktatta, a magántulajdonon alapuló polgári rendet és a politikai pluralizmust nem felszámolni, hanem kiteljesíteni akarta. Ilyen értelemben egyszerre képviselte a kontinuitást és a diszkontinuitást. A kommunisták és a velük egyesült szociáldemokraták szocialista programjának szintén voltak előzményei a közelmúlt magyar történelmében: a századvégi agrárszocialista mozgalmak messianisztikus egalitarianizmusa és a szociáldemokraták korábban távlati célként kezelt víziója a magántulajdon- és a kizsákmányolásmentes társadalomról. Ez a közös gyökerű, s egymást jórészt át is fedő utópia részletes és konkrét politikai programmá azonban csak 1918 végén vált, s befolyása csak ezt követően is jóval szűkebb körökre korlátozódott, mint a demokratikus átalakulás programjáé. A magyar történelem folyamatosságában 1919. március 21-e ezért jóval nagyobb törést jelent, mint 1918. október 31-e. A két forradalom közötti másik fontos különbség, hogy míg az első győzelmét tömegmozgalmak előzték meg és kísérték, addig a másodikra néhány vezető kulisszák mögötti megegyezésének az eredményeként, puccsszerűen került sor.

Az új hatalom az államélet, a gazdaság, a társadalom és kultúra terén egyaránt gyors és mélyreható átalakulást kezdeményezett. A forradalom motorja a Magyarországi Szocialista Párt néven egyesült két munkáspárt, legfőbb irányító szerve pedig a Forradalmi Kormányzótanács volt. A Kormányzótanács elnöki posztját Garbai Sándorra, egy szociáldemokrata kőművesre testálták. A testület legbefolyásosabb tagja s a forradalom tulajdonképpeni vezetője azonban nem ő, hanem a céltudatos, nagy munkabírású, jó szónoki erényekkel rendelkező, s emellett Leninnel közvetlen kapcsolatban álló Kun Béla volt, aki hivatalosan a külügyeket irányította. A magyar társadalomfejlődés sajátosságaiból, konkrétan a munkásmozgalmi vezetők és a baloldali értelmiség összetételéből adódóan a zsidó származású népbiztosok és népbiztoshelyettesek aránya 54 és 67% között ingadozott. Zsidónak született Kun Béla, a kulturális ügyekért felelős jeles filozófus, Lukács György, s többek között az ország 1945 után hírhedtté vált diktátora: Rákosi Mátyás. Alsóbb szinteken ugyancsak jelentős volt a zsidó származásúak aránya. A zsidóság társadalmi differenciáltsága és politikai megosztottsága ellenére a Tanácsköztársaságot ezért sokan azonosították „zsidóuralomként”. Ez egyik fontos oka lett az 1919 után fellángoló zsidóellenes indulatoknak és az állami szintre emelt antiszemita politikának.