Ipar és mezőgazdaság a Kádár-korszakban

A különböző korrekcióknak köszönhetően az 1960-as években a magyar gazdaság viszonylag dinamikusan és a korábbinál kiegyensúlyozottabban fejlődött. Leggyorsabban továbbra is az ipari termelés, azon belül pedig a gépek és különböző vegyipari termékek gyártása nőtt. A nehézipar túlsúlyából elkerülhetetlenül következett a gazdaság nagy nyersanyag- és energiaszükséglete. Az energiagazdálkodás az 1960-as évek közepéig hagyományosan a szénre épült. Ezt követően azonban előtérbe került a kőolaj és földgáz, amelynek legnagyobb részét a Szovjetunióból vásároltuk. A könnyűipar hozzájárulása az ipari termeléshez az 1960-as évek második felében 20% körül stabilizálódott. Az élelmiszeriparon belül elsősorban a tartósítóipar fejlődött. A konzervipar fellendülése mellett ez a Magyarországon is gyorsan népszerűvé vált mélyfagyasztott élelmiszerek terjedésével függött össze. A textilipar szerkezete kissé változatosabb lett. Az 1960-as években megjelentek az első magyar nejlon- és egyéb műanyagtermékek. Ezeknek és a külföldről behozott divatcikkeknek, például az ún. orkánkabátoknak, majd a farmernadrágoknak köszönhetően a városi emberek, különösen a fiatalok öltözködése ismét változatosabbá vált, és közeledett a nyugat-európai standardhoz. Az 1960-as és 1970-es évek fordulóján a városi fiatalok ugyanolyan pulóverekben, farmerekben és trapéznadrágokban jártak, mint a nyugatiak, miközben a nők körében a combközépig érő miniszoknya, a strandokon pedig az egyrészes modelleket kiszorító bikinik hódítottak.

Így számolta fel a parasztságot a kommunizmus | Kép: Mandiner

A téeszesítés átmenetileg zavarokat okozott, és a hozamok csökkenését vonta maga után. Néhány év után azonban a mezőgazdaságban is viszonylag gyors, az átlagos nemzetközi tempónak megfelelő ütemű fejlődés kezdődött. Az 1891—1895-ös években egy kh szántóterület átlagos hozama 7,5 gabonaegység volt, s még 1946 és 1950 között is csak 7,8. Az 1960-as évek végén viszont már 13, ami összeurópai viszonylatban közepes szintnek felelt meg. A termésátlagok és a termésmennyiségek növekedésének egyik forrása a gépesítés volt. 1958 és 1969 között az ország traktorállománya 26 ezerről 67 ezerre nőtt, és így 1000 hektár mezőgazdasági területre már 10 traktor jutott. Bár a nyugat- és észak-európai szinttől (30—90 traktor/1000ha) ez jelentősen elmaradt, a dél- és délkelet-európai országok szintjét (5—9 traktor/1000 ha) kissé már meghaladta. A traktoroknál is gyorsabban terjedtek a különböző mezőgazdasági gépek. Az arató-cséplő gépek, azaz kombájnok száma, amelyek 1949-ben tűntek fel az országban, 1955 és 1970 között 2 ezerről 12 ezerre szökött. Hasonló mértékben nőtt a tehergépkocsik száma is: 3 ezerről 13 ezerre. A mezőgazdasági munkafolyamatok többségének gépesítettségi foka ezáltal néhány év alatt jelentősen javult. A II. világháború előtt tulajdonképpen csak egyetlen művelet, a cséplés gépesítése volt megoldott. Az 1960-as évek végére lényegében befejeződött a talajművelés, és előrehaladt a szállítás, valamint a betakarítás gépesítése is. A ló- és igásökör-állomány ezzel párhuzamosan csökkent: 1958 és 1970 között az előbbi 723 ezerről 231 ezerre, az utóbbi 57 ezerről 15-re. A mezőgazdaság gépesítettségi szintje az 1960-as évek végén a termésátlagokhoz hasonlóan közepes európai színvonalon állt.

A hozamnövekedés másik okának a szakszerű talajerő-gazdálkodás, mindenekelőtt a műtrágya-felhasználás és az öntözés terjedése tekinthető. Egy hektár termőterületre 1938-ban 2 kg, 1950-ben 6 kg és 1968-ban 124 kg műtrágya-hatóanyag jutott. Ez két-háromszorosa volt a dél- és délkelet-európai országokban felhasznált, s fele-harmada a legfejlettebb nyugat-európai országokban kiszórt mennyiségnek. Az öntözött területek nagysága az 1960-as második felében 100 ezer hektár körül állandósult, ami 1950-hez képest 300, 1938-hoz képest pedig több mint 700%-os növekedést jelentett. Az öntözés ilyen nagymérvű kiterjesztését két nagy vízlépcső, a tiszalöki (1954) és a kiskörei (1973) megépítése tette lehetővé.

A mezőgazdasági termelés korszerűsödésének fontos tényezője volt az intenzív kultúrák terjedése. Ez mindenekelőtt a kertészet, valamint a gyümölcs- és szőlőtermelés fellendülésében mutatkozott meg. Az éves gyümölcstermelés a háború előtti 30—50 ezer tonnáról az 1970-es évek elejére egymillió tonna fölé, a zöldségtermelés pedig 0,7 millió tonnára szökött. Az intenzívebb termelés fontos tényezője volt az állattenyésztés előtérbe kerülése is. A háború előtt ez az ágazat a mezőgazdasági termelés 37%-át adta. 1970-ben viszont már 48%-át. Az állattenyésztés, valamint a zöldség- és gyümölcstermelés felfutásában nagy szerepet játszottak a háztáji és egyéb kistermelői gazdaságok, amelyek jól egészítették ki a nagyüzemi keretek között hatékonyabban folytatható gabona- és kukoricatermesztést, valamint nagyállattartást.