Irodalom – 74 Oldal

Gellért Oszkár Kosztolányi Dezsőhöz

Mint tépett-szaggatott koszorúnak Marokba-gyűrt s marcangolt szirmait El-fölrepíti a szél: Szavaim szivemből úgy vetem ki Tehozzád, A sirodra,

Piroska Testvér A földben s az égben, Te por a porban, Fény az üdvösségben – Anyámmal együtt ugye

Az öregember kinn ült a fehérre meszelt ház előtt az oleander bokor árnyékában, és leste a vakító fehérségű,

A műtét után azt mondták az orvosok, meghal a gyerek, mégis életben maradt. Aztán meg azt, hogy nem

A Kolozsvárhoz közeli Hója-erdő |Fotó: BBC Látjátok feleim, hogy mik vagyunk? Bizony bíbor és bronz és arany

Itt ezen az elkószált úton, mert ezt ma még nem seperték, itt neki adhatom a hátamat ennek a

Kedveli a szomorúság azt a fajta fűzfát, azt akit szomorúfűznek neveztek el. Azért nevezték el azt szomorú fűznek,

Ti nem akartok semmi rosszat, Isten a tanútok reá. De nincsen, aki köztetek E szent harcot ne állaná.

I. A gólya vándor-útra kelt, De még zöldel hegy és mező; Minő szép nyájas ősz vagyon! A napsugár az

Volt egyszer egy királyfi, aki egy gyönyörű márványpalota aranytermében élt. Mindene megvolt, amit szeme, szája kívánt, szolgák serege