Irodalom – 69 Oldal

Tamási Áron – Őszi szellő

Mendegélt Barabás bácsi a hosszú és köves falusi utcán. Mendegélt hazafelé. Vasárnap délután volt, ősszel. A nap már

Kecskemét szabados városa legvégén, ahol Orgovány felé visz az út, állott a kis kocsma A’ szittya vitézhez. Alacsony házikó,

Mulik a nyár. Dus, tiszta tüze vész. Néma égbolt fáradt aranyi nem Ontnak hősugárt. Ha napsütöttre lépsz: Madárt

Mitől oly terhes minden ősz s mért kábulunk el illatában? S ha lágyan perg a sok levél, mért

Aranyporos nyárvégi reggel, Gyomlálsz a kertben szorgalmas kezekkel. Pedig a nyár Lassan lejár. A kardliliom kardja hegye sárgul.

1. A májusnak mihelyt vége És a nyár jön a helyébe: Ah, a gége egészsége Budapesten rosszul áll.

Flaubert egyik gyönyörű elbeszélésében Félicité, az öreg szolgáló, elkíséri kis úrnőjét a templomba. A plébános úr délutáni oktatásokon

– 14. század – Vigadj, magyar, van rá okod, fiadnak anyja, szentedé: Magasztaljad patrónusod, magasztaljad mindenfelé! Fáklyát gyujtott

Lassan véget ér a nyár. Rézsút súrolja a napfény a kertet, hónalj-árnyékot növeszt a leveleknek, a mézarany parkettán

Amit én álmodom: Nem fényűzés, nem fűszer, csemege, Amit én álmodom: Egy nép szájában betevő falat. Kenyér vagyok,