Örkény István: A mosónő álma

Közzétette:

 

 

Amikor Baliskó János kilépett a hivatalából, villamosra ült, és a Belvárosba
utazott. Négy hónappal ezelőtt hírül adta az újság, hogy hamarosan
tizenháromezer darab kis méretű mosógépet hoznak forgalomba. Baliskó azóta
várta ezt a napot. Gombostűvel összetűzte a százforintosokat, s a lassú
hízásnak induló paksamétát a lakásnak egy eldugott sarkába rejtette, ahová az
asszonyoknak nem volt belátásuk. Az utolsó száz métert, a megállótól a
villanyüzletig, futva tette meg, attól való féltében, hogy valaki, épp a
győzelem perceiben, el találja előle halászni a készüléket. Baliskónak ugyanis
a háztartás gépesítése volt a vesszőparipája.
Taxiba ültette a fehérre zománcozott mosógépet, és hazavitte a Nagy Lajos
király útra.
A gép majdnem egyhavi fizetésébe került. Ő is meg a felesége is dolgoztak, s
habár nem kerestek különösen jól, a pénzzel mégis könnyű kézzel bántak, mert
nem volt gyerekük. De amikor az anyósa, özvegy Szievertné, a gép árát kérdezte,
Baliskó csak a félhavi fizetését merte bevallani.
Az asszonyok szerencsére nem drágállották. Eleibe szólni sem tudtak az
örömtől s az ujjuk hegyével sem mertek hozzáérni a mosógéphez. Csak amikor
Baliskó mindent megmagyarázott, s a készülék hasába is betekintést engedett
nekik, kérdezte gyanakodva özvegy Szievertné:
– Magyar gyártmány?
– Magyar – mondtaBaliskó.
– Puff neki – mondta özvegy Szievertné.
– Miért puff neki, mama, kérem?
– Mert akkor drága. Téged megint becsaptak, kedves fiam.
– Ami jó, az sohasem drága, mama, kérem – jegyezte meg Baliskó.
– Ki tudja, hogy jó-e? Múltkor is egy óra alatt kiégett a villanydaráló.
Való igaz, hogy a villanydaráló kiégett. De a mosógép nem égett ki. A mosógép
mosott. Zümmögve, fürgén, játékos kedvvel mosott, ahogy a szél fúj, vagy egy
patak folydogál, minden megerőltetés nélkül. Baliskóék lázasan mostak.
Megszállottan, csaknem hipnotizálva mostak, nem bírták abbahagyni. Aznap a déli
maradékot vacsorálták, azt is állva, hidegen és sietve.
A gép kimosta a szennyest. Megette az ágycihákat, kimosta a lepedőket. Fél
tízkor Baliskó meg a felesége lefeküdtek aludni, mert mind a ketten hatkor
keltek. Ozvegy Szievertné azt mondta, hogy fölmegy a padlásra teregetni.
Mikor visszatért, s négyszemközt maradt a géppel, oly frissnek és kipihentnek
érezte magát, hogy eszébe sem jutott lefeküdni. Odahúzta a hokedlit, s egy
ideig barátságosan nézegette a mosógépet. A szekrény aljában talált még egy
csomó viseltes, foltozásra vagy foltnak szánt fehérneműt; ezeket gyorsan
kimosta, s aztán a következő fuvarral az összes konyha- és padlóruhákat. Ekkor
becsöngetett a szomszéd Hoffmanékhoz, ahol három gyerek volt, és elkérte a
szennyesüket. Negyed egy múlt, mikor ezzel is végzett.
A Nagy Lajos király úton már mindenki aludt, csak a mosógép nem volt álmos,
és özvegy Szievert néni sem. Behozta a létrát, fölmászott a tetejére, és súlyos
testével a magasban imbolyogva leszedte az ablakokról a függönyöket. Megkínálta
velük a gépet. Negyed kettőkor azonban ennek is vége lett, s már egy ócska
rongy sem volt található a lakásban. Lebaktatott a félemeletre, és bekopogott
Pasa Gézához.
Pasa Géza agglegény ember volt, a délutáni műszakban dolgozott, s nagyon
nehéz volt belé életet verni. Jó ideig eltartott, míg sikerült megértetni vele,
hogy miről van szó; akkor azután összeszedett két ölre való szennyest. Amikor
Szievertné ezzel is elkészült, nagyon későre járt, már a virradat közeledett;
ahogy volt, ruhástul, cipőstül, vizes kötényben s gőztől lucskos hajjal
végigdőlt a vetetlen díványon.
A takarót sem volt ideje magára húzni, tüstént mosott tovább. Kimosta a veje
nyári ballonkabátját, melyre eddig csudálatosképpen nem gondolt senki. Ezután –
pedig már egy kicsit erőltetnie kellett emlékezőtehetségét – kimosta azt a
rettenetes mennyiségű ruhát, amely tavaly ősszel gyülemlett össze, amikor ő
ízületi gyulladással hat hétig feküdt a Koltói Annában. Aztán eszébe jutott egy
horgolt alsó, mely nagyon-nagyon régen volt rajta; legutoljára a Ferry Oszkár
úton viselte, egy villa alagsorában, amikor vérében esett össze és abortált.
Ezt is szép tisztára mosta. Aztán beledobálta a gépbe boldogult Juliska
leányának fehérneműit, utána szegény Szievert bácsi ingeit, gatyáit, az uráét,
aki a Piave hídja alatt halt hősi halált. Kimosta azt a hét csipkezsebkendőt
is, melyről doktor Viraváné a következőt mondta: – “Lelkem, én nem azért
mondom, de a múltkor is hét batiszt zsebkendőm hiányzott a vasalásnál.” Ezután
már nem nézte, mit mos, csak hordta bele a gépbe a napokat, a heteket, az
éveket. A gőzben úszó pincéket. A latyakos betonpadlót. A kelkáposzta ebédeket.
Keze gyógyíthatatlan vörösségét s a hidegséget, azt az alattomos, kígyótestű
hidegséget, mely a fáradtsággal versenyt kúszott fölfelé a két lába szárán,
bokától térd iránt. S hordta a gépbe a szennyes ruhák kosarait, boglyáit,
hegyeit, egész hegyláncait, melyet mind ő áztatott, szappanozott, mosott és
öblített.
Reggel hatkor fölkelt a lánya meg a veje. Özvegy Szievertné tátott szájjal,
lihegve aludt; olyan éhesen, falánkan, szinte habzsolva aludt, hogy nem volt
lelkük fölébreszteni. Betakarták egy paplannal, és éhgyomorral mentek munkába,
mert egy csöpp tej sem volt a háznál aznap reggel.

1955

Örkény István: Egyperces novellák
(Szépirodalmi, Budapest, 1991)

 

2 comments

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s