Irodalom – 51 Oldal

Tersánszky J. Jenő: Tóth Árpád

A magyar városok kispolgárai az az emberosztály, amely legkevesebbet és leghalkabban hallatta szavát Magyarhonban. Annál többet épített néma

Szép, lankadt novemberi gally, jó bánat tiszta, lassú míve, kiről levált a röpke raj s alatta hajló, száraz

Mint tépett-szaggatott koszorúnak Marokba-gyűrt s marcangolt szirmait El-fölrepíti a szél: Szavaim szivemből úgy vetem ki Tehozzád, A sirodra,

Halottak napja van. Az első, Mióta döngve hullott Rá a hant. A Sír tövében egy-egy fénybogár Csillog. Különben

Kijöttem hozzád, te árva, szép, te jó holt. Mert itt olyanokat gondol az ember, amilyeneket eddig sohase gondolt.

I Az egyetlen élő magyar író a valódiak közül, aki a saját házában, és a maga utcájában lakik,

Akkor még az a tizenötévnyi korkülönbség sokkal végzetesebb volt, semhogy igazán a közelébe kerülhettem volna; épen csakhogy ijedt

Utolsókat kondul a hegyen a kolomp: itt nekünk már semmi, de semmi keresnivalónk. Borzong a boróka, a fenyves

Bevezetés okosoknak és hívőknek A babona vén, évszázados fája minden népnél megtalálható. Még korunkban is lépten-nyomon szembetaláljuk valamelyik

Az utolsó pillanatban, mikor már a Nyugat e száma a gépekben van, kapjuk a hírt: Csinszka, Márffy Ödönné,