Közzétette:
1926. december 29-én halt meg Rainer Maria Rilke
„Rilke története, mondja Dehn, kísérteties módon félelmének története.” Ezt a nagy félelmet nem lehet tárgyhoz kötni, nem lehet azt mondani, hogy a háborútól, a sorstól, a haláltól fél, mint megannyi modern költő. Félelme sokkal általánosabb, az egzisztenciális félelem ez, „a teremtmény félelme”, amelyről a régi német misztikusok beszéltek – Rilke Descartes helyében azt mondta volna: „Félek, tehát vagyok.”
(forrás: Szerb Antal: A világirodalom története. Magvető, 1980, 766-767.o.)
„Rilke, akit egyik barátnője, Nora Purtscher-Wydenbruck „az évszázad legérzékenyebb emberének” nevezett, különc módon idegenkedett a hírnévtől s a népszerűséggel együtt járó, számára kínos és terhes magamutogatástól. Viszolygott versei megzenésítésétől, ritkán vagy alig olvasta el a róla írt tanulmányokat, húzódozott attól, hogy festőknek, szobrászoknak modellt üljön.”
(forrás: Szabó Ede: Rilke világa. Európa, 1979. 7.o.)
Rainer Maria Rilke: A párduc |
||
| Szeme a rácsok futásába veszve úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát. Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne s ezer rács mögött nem lenne világ. |
Puha lépte acéllá tömörűl s a legparányibb körbe fogva jár: az erő tánca ez egy pont körűl, melyben egy ájúlt, nagy akarat áll. |
Csak néha fut fel a pupilla néma |
|
(Szabó Lőrinc fordítása) |
||
„Ó, de a korai versekkel vajmi keveset végeztünk. Várni kellene, egy egész, lehetőleg hosszú életen át eszmélni s édességet gyűjteni – és akkor, szinte az utolsó percben, akkor talán írhatnánk tíz jó sort. Mert a vers nem valami érzés, ahogy az emberek hiszik – érzelmeink éppen elég korán jelentkeznek –, hanem tapasztalat.”
(forrás: Rainer Maria Rilke: Malte Laurids Brigge feljegyzései. Fekete Sas K., 1996. 21.o.)
Forrás: József Attila Könyvtár – Dunaújváros
Lighthouse 