1906. december 18-án születtem. Gyermek- és kamaszkorom éveit vidéken éltem, tizenkilenc éves koromban költöztem Budapestre, azóta is ott lakom, de néha kényszerű kirándulást tettem toloncházba, munkatáborba, börtönbe, szerényen számolva öt esztendőmet vitték el ezek a kirándulások.
Írói munkásságom? Első kinyomtatott versem Kassák Lajos avantgarde-ista folyóiratában jelent meg, huszonkét éves voltam, mikor a legjelentősebb magyar folyóirat, a Nyugat közölte verseimet. 1930-tól 1971-ig tizenhat verseskönyvem, egy prózai munkám, és néhány gyermekeknek írt kötetem jelent meg. Kétszer kaptam Kossuth-díjat, s egyszer Baumgarten- és József Attila-díjat. Ez évben kaptam meg a Robert Graves által alapított költői díjat.
Hadd írjam ide, hogy hatvanöt évesen is épp olyan elégedetlen, vagy talán még elégedetlenebb vagyok magammal, mint kezdő koromban. Ezért, hogy még terveim vannak: ezután is szeretnék verset írni, s ha futja időmből, szeretném megírni – prózában – önéletrajzomat.
A zágrábi költőtalálkozóra, 1971. Kéziratból.
Forrás: Zelk Zoltán – Reménykedem és rettegek (Digitális Irodalmi Akadémia)