Dicső magyar várak! – Zólyom
Zólyom – vártörténet Leírása: A Garam folyó közelében elterülő Zólyom {Zvolen} forgalmas nagyvárosának D-i részén, egy kisebb dombon emelkedik a
Séta a kultúra ösvényein
Zólyom – vártörténet Leírása: A Garam folyó közelében elterülő Zólyom {Zvolen} forgalmas nagyvárosának D-i részén, egy kisebb dombon emelkedik a
Galamb József, a T-modell tervezője Galamb József Makó, 1881. február 3. – Detroit, 1955. december 4. 1908. október 1-én gurult
első vasárnapján a szent olvasmány a lélek hajnaláról beszél: „Múlóban az éjszaka, közeledik a nappal. Hagyjuk el tehát
Bajza József neve hallatára az irodalomban valamennyire járatos olvasó mindenekelőtt arra gondol, hogy ő volt a reformkor legjelentékenyebb
Móra Ferenc életében is a legnépszerűbb magyar írók közé tartozott; hatvan évvel a halála után még mindig az;
Kréta 8300 négyzetkilométeres területével a mai Görögország legnagyobb szigete, kelet-nyugati hosszúsága kb. 250 km, míg észak-déli szélessége 12-57
A század első évtizedében formálódott ki, sajátos kamaraszínpados műfajtípusként, a magyar kabaréirodalom. Jelenetek és főleg énekelt versek (kuplék,
Nyugaton, keleten vörös az ég alja. Régről nem kelepel kéményen a gólya. Csóka- s varjúsereg lepi el a fákat,
Ápoljuk boldogságunkat Mindannyian szeretnénk, ha párkapcsolatunk nem csak néhány évre, hanem ahogyan a nagykönyvben írják, egész életünkre szólna. Ez azonban
Kő Pál bemutatkozó előadása Tisztelt elnök úr, kedves Akadémikus társaim, kedves növendékeim, akik megtöltik a termet! – Óvatos voltam és