Közzétette:
Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjuság,
Üllői-úti fák.
Másoknak is így nyíljatok,
Üllői-úti fák.
Szívják az édes illatot,
a balzsamost, az altatót
az est óráin át.
Ne lássák a bú ciprusát,
higgyék, örök az ifjuság,
Üllői-úti fák.
Haldoklik a sárgult határ,
Üllői-úti fák.
Nyugszik a kedvem napja már,
a szél busan dúdolva jár,
s megöl minden csirát.
Hova repül az ifjuság?
Feleljetek, bús lombu fák,
Üllői-úti fák.
Forrás: Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei (Magyar Elektronikus Könyvtár)
Az utcan egykor vegigfuto fasornak – mely az egykor a hazban elo Kosztolanyi Dezsot (1885-1936) 1905-ben az Ulloi uti fak cimu verse megirasara kesztette – mara mar nincs sok nyoma, helyuket a beton es aszfalt vette at, az epulet viszont meg megorzott nehanyat ezek kozul, bar igaz, hogy az ismeretlen szobrasz muvei inkabb a japan cseresznyeviragzasra (Tavasz), gyumolcsfakra (Nyar es Osz) es kopar, illetve orokzold facskakra (Tel) emlekeztetnek.
Hozzászólását köszönjük.