1790. december 23-án született az egyiptomi hieroglifikus és démotikus írás megfejtője.
Champollion klasszikafilológus, orientalista, az egyiptológia tudományának megalapítója, az ókori egyiptomi hieroglif írás megfejtője volt. A család hetedik gyermekeként született, ebből kettő már az ő születése előtt meghalt. Grenoble-ben élt néhány évig, és már gyermekként megmutatkozott kivételes nyelvi tehetsége.
16 éves korára már tucatnyi nyelvet ismert, és a Grenoble-i Akadémián a kopt nyelvről tartott előadást. 20 éves korára a következő nyelveken beszélt:latin, görög, héber, arab, szír,kaldeus, amhara, szankszrit, avesztáni, pahlavi, perzsa és kínai, anyanyelvén, a francián kívül. 1809-ben tanársegéd lett történelemből Grenoble-ban.
Az egyiptomi hieroglifikus és démotikus írást 1822-ben a Napóleon hadjárata során, Rasíd (Rosette) helység mellett 1799-ben előkerült felirat (rosette-i kõ, a párizsi Louvreban lelhető fel) alapján fejtette meg. A kőre háromféle (hieroglifikus, démotikus és görög) írással volt felvésve ugyanaz a szöveg: egy papi határozat Ptolemaiosz Epiphanész király tiszteletére i. e. 196.-ból.
A felirat értelmezésével Champollion előtt több kutató is eredménytelenül próbálkozott (S. de Sacy, D Ackerblad, Th. Young). Hosszú ideig tévútra vezették a kutatókat – köztük Champolliont is – az ókori szerzők (pl. Horapollón) állításai, melyekből arra lehetett következtetni, hogy az egyiptomiak képírást használtak, holott a hieroglifikus írás képszerű jeleket alkalmazó mássalhangzóírás.
Eredményeivel az egyiptomi irodalom megismerését tette lehetővé, maga azonban főként az egyiptomi nyelvvel foglalkozott, az irodalommal nem.
Forrás: József Attila Könyvtár – Dunaújváros