Hit tekintetében már sokkal egységesebbek a Kelet nemzeti egyházai. Hitük alapja a nicea-konstantinápolyi hitvallás (a „filoque” nélkül), kereszténységük tehát csakugyan kihegyezett és paradox formában kifejezett ortodox tételeken alapszik.
Terjedelmesebb és későbbi összefoglalásai Mogilas kijevi metropolita 1638-ban készített igazhitű hitvallása, mely a tridenti zsinat kánonaihoz és a protestáns hitvallásokhoz hasonló részletességgel fejtegeti a kereszténység alaptanait és Dositheus jeruzsálemi pátriárka 1672-ben elfogadott hittételei.
Hittételeik és egyházi törvényeik időrendi, majd rendszeres formába öntött gyűjteményei azok a Nomokánonok, melyek a keleti egyházak tulajdonképpeni törvénykönyvei. A legtekintélyesebb Nomokánont a 920-i konstantinápolyi zsinat tette a keleti egyház törvényévé; magja a 7. századból származik, kiegészítését és teljes kidolgozását (tévesen) Photius patriárkának tulajdonítják. Ehhez 1169—1177 közt kimerítő magyarázatokat írt Theodore Balsamon.
A moszkvai grúz templom
Az orosz egyház törvényei 14 fejezetből álló legrégibb gyűjteményének Kormitskaja Kniga (=kormányos könyve) a neve ; 1274-ben fogadta el a vladimiri zsinat, 1630-ban jelent meg először nyomtatásban. A szerbek ezenkívül a Kniga pravil és a Zbornik című gyűjteményeket használják, a román egyház Manuelos Malaxos 1561-ben készült összeállítása mellett az 1652-ben megjelent Pravila cea nare című gyűjteményt is.
Igazhitük teológiai vagy filozófiai körülbástyázásával nem sokat fársdtak. A keleti egyházaknak sem nagy teológusaik nem voltak, sem papjaik nevelésére különösebb gondot nem fordítottak. A népbe egyszer belenevelt s azóta folyton hangsúlyozott hit végül is olyan magától értetődőmeggyőződéssé merevedett, hogy az attól való eltérés szinte lehetetlennek látszik.
Forrás: Szimonidesz Lajos – A világ vallásai (510—511. oldal) Könyvértékesítő Vállalat utánnyomás-sorozata, Dante Kiadás, Háttér Kiadó. Budapest ISBN 963 7455 93 0