Lelkigyakorlatok

A lelkigyakorlatok rendszeres felépítését és meghonosítását a katolikus egyház loyolai Ignácnak és a jezsuita rendnek köszönheti (1522). A jezsuita rend alapítójának az volt a lelkiismeret vizsgáló lelkigyakorlatokkal a célja, hogy a lelket tökéletesen alárendelje isten akaratának, „Négy hétre” beosztott elmélkedései egy hét alatt végiggondolhatók úgy, hogy naponta éjféltől estig öt óra töltendő lelkiismeret-vizsgálattal. Az elmélkedés első részében a gondolatokat a bűn, az élet és halál, a halál utáni elkárhozás vagy üdvösség, Krisztus vagy a sátán közt való választásra koncentrálja, a második részben végiggondoltatja Krisztus életét, hogy az elmélkedő a követésre vonatkozó gyakorlati következtetéseket levonja, s az utolsóban az üdvösség képeivel foglalkoztatja az elmélkedőt. A lelkiismeret vizsgálatban fontos az, hogy a hívő ne elvontan, hanem lehetőleg elevenen lássa maga előtt az üdvösség és a kárhozat konkrét képeit. A lelkigyakorlatokat kezdetben az egyház nem fogadta ellentmondás nélkül. Újabban azonban a laikusok is vállalkoznak az elvégzésükre, s ma ez a berendezkedés kétségtelenül legerősebb és leghatásosabb eszköze a katolikus egyháznak arra, hogy hívei hitét ébren tartsa és általa őket magához kapcsolja. Ha a lelkigyakorlatban fixált képeket az egyház tényleg a benne résztvevők szeme elé állítaná, akkor ezek a lelkigyakorlatok rendkívül hasonlítanának a misztériumhitek misztériumaira, Belső lényege (a lélek elmélyítésének a lélek előtt felidézett képekkel való előidézése) azonban így is azonos azokéval. Az aszketikus élet a katolikus egyházban nem korlátozódik a szerzetesekre. Az aszkézis kezdetlegesebb megnyilvánulásai (böjt, huzamosabb ideig való imádkozás, szent helyek fáradtsággal járó felkeresése, fogadalmak) a hívek életében is előfordulnak. Egyesek rendszeresen (a böjt), mások kivételesen. Mint önkéntes, üdvösségre érdemül szolgáló cselekedeteknek azonban mindkét formában nagy a jelentőségük, de a bűnbocsátó praxisban előfordulnak büntetésképp is, amikor a gyóntató a bűnbocsánatot megszerző feltételül jelöli és szabja ki őket.

A katolikus egyháznak szerte a világon 1 milliárd híve van. A keresztény egyházak között kétségtelenül a legegységesebb, a leghatalmasabb és legimpozánsabb is. Egységét a mindig céltudatos, monarchisztikus vezetés őrizte meg másfél évezreden át, s ennek a vezetésnek tulajdonítható az is, hogy hatalmát nemcsak fenntartotta, hanem rendkívül meg is növelte. Eszményéhez, hogy a világon és lelkeken Krisztus nevében uralkodjék, a középkorban jutott legközelebb. Az új korban a reformáció, a folyton növekvő felvilágosodás és az új állameszme térhódítása erősen háttérbe szorította, külső veszteségeit belső megerősödéssel próbálta kiegyensúlyozni. A katolikus tudat soha olyan erős és eleven nem volt, mint a 20. század katolicizmusában, mely a modernizmus térhódításának az egyházon belül gátat vetett Codex iuris canoniciben kifelé és befelé egyaránt erős bástyákat épített annak a hitének a megőrzésére, hogy ahogy évszázados múltja előtt kialakult, istent a legmegfelelőbb formában tisztelte, Jézus Krisztus szellemét és tiszteletét leghívebben megőrizte, s az üdvösségre vezető utat szervezetével és berendezkedéseivel a legbiztosabban garantálja.

Forrás: Szimonidesz Lajos – A világ vallásai (564—567. oldal) Könyvértékesítő Vállalat utánnyomás-sorozata, Dante Kiadás, Háttér Kiadó. Budapest ISBN 963 7455 93 0