A hagyomány Krisztus-képe

A hagyomány a jellegzetes Jézus-képet nem tudta változtatások nélkül megőrizni. Jézus annyira túlnő kora vallásos keretein s saját tanítványai és egyháza világnézetén is, annyira egyéni megalkuvást nem ismerő és hagyományos keretekbe való beskatulyázást nem tűrő egyéniség, hogy hívei minden tiszteletük mellett sem engedhették alakját érvényesülni. Tanítása annyira radikális, annyira szemben áll minden tekintéllyel és annyira kívül helyezkedik minden korabeli vallási kereten, hogy a hagyomány végül is kénytelen radikalizmusát lefokozni, nézeteit pedig éleiktől megfosztani.

Krisztus siratása. Quentin Matsys képe az antwerpeni múzeumban

Az a Jézus, aki Mózes törvényének és a hagyományoknak szegezte a maga „én pedig azt mondom néktek”-jét, csak ezen az alapon jelentheti ki, hogy nem jött a törvényt eltörölni, hanem azért jött, hogy a törvényt betöltse. Az a Jézus, aki eredetileg perhorreszkál minden csodát, a legnagyobb csodatévő lesz. Az a Jézus, aki elbukik, mert ellenségeinek gyűlölete diadalmaskodik fölötte, újból eljövendő Messiás lesz, s már életében megjövendöltetik vele, hogy halála után feltámad s legyőzi ellenségeit. Az a Jézus, aki a Messiást várta s aki az eljövendő istenországa evangéliumát hirdette, ezen az alapon lesz saját Messiás voltának legékesebben szóló hirdetője: „Én vagyok a szőlő-tő, én vagyok ama jó pásztor… én vagyok az út, az igazság és az élet!”… De a legnagyobb változtatások közé tartozik Keresztelő János alakjának az elhalványítása s Jézusnak Messiásként való feltüntetése. Ennek a két szempontnak a kidomborítása egészen más világításba helyezte Jézus egyéniségét és történeti szerepét is.

Forrás: Szimonidesz Lajos – A világ vallásai (441—442. oldal) Könyvértékesítő Vállalat utánnyomás-sorozata, Dante Kiadás, Háttér Kiadó. Budapest ISBN 963 7455 93 0