meteor_afp

A világvége-pánik

Közzétette:

 

 

Jól emlékszünk még 1962. február 5-ére, amikorra az asztrológusoknak a bolygóállásokból való jóslatai a világ végét sejtették, és valóságos pánikot keltettek. Később, 1968-ban jött azután az Ikarosz-rémület, az összeütközéstől való félelem. Hasonló jóslatokkal a jövőben is fogunk találkozni. Az asztrológusokon kívül a meteor_afpkülönböző szekták szokták jósolni a világ végét.

Érdemes emlékezetünkbe idézni, hogy amikor Flammarion, a „népszerű csillagászat” című művében leírja, hogy 1572-ben Tycho Brahe szupernóvája feltűnéséből az asztrológusok a világ végét jósolták, megjegyzi: „Mint előzőleg már vagy százszor, ez alkalommal is bebizonyosodott, hogy a csillagjósok világvége-jövendölései teljesen haszontalanok.” 1572 óta is rengeteg haszontalan jóslatból tanulhattak volna az emberek, ugyanúgy 1962-ben is.

Az egész Földet fenyegető kozmikus veszélynek nincs semmi alapja. Laplace-nak és másoknak Naprendszer stabilitására vonatkozó számításai kimutatták, hogy a nagybolygók a zavaró hatások ellenére sem ütközhetnek össze. Égi-mechanikai számításokkal azt is ki lehet számítani, hogy többszörös bolygókonjunkciók sem okozzák a legkisebb zavart sem a Naprendszer egyensúlyában. Ez már a gyakorlatban is sokszor bebizonyosodott, nemcsak 1962-ben, hanem például Stöfler asztrológus a 16. század elején, kiszámítva, hogy 1524. február 20-án öt látható bolygó együtt fog állni a Vízöntő csillagképben, megjósolta, hogy ez majd új vízözönt hoz a Földre. Természetesen a bolygóállások ekkor sem jártak semmiféle következményekkel.

Manapság olyan rémhírekkel is találkozunk, hogy egy nagy égitest közeledik a Föld felé. Ez is lehetetlen, mert a Naprendszerben ismeretlen nagy égitestek nincsenek. Ha lennének, már régen elárulta volna őket gravitációs hatásuk, ahogy ennek alapján fedezték fel a Neptunuszt és a Plutót.

A Nap kihülésétől sem kell tartani, mert az energiatermeléshez szükséges üzemanyag, a hidrogén még 6 milliárd évre bőven elegendő. De a Nap-típusú csillagok nóvává vagy szupernóvává sem válhatnak, tehát az is alaptalan aggodalom, hogy a Nap, ez az önmagát szabályozó, kitűnően működő kozmikus atommáglya egyszer majd csak felrobban.

Semmi olyan kozmikus tényező nincs tehát, amely oka lehetne az egész Föld pusztulásának, és így vége lehetne a mi „világunknak”.

Természeti katasztrófák a földi természetben is előfordulnak, és ilyenek a Földön kívüli természetből, a Kozmoszból is elérhetik a Föld egy részét. Összeütközhetünk egy óriás meteorral, üstökösmaggal vagy apróbb kisbolygóval. Az ilyen becsapódások még elég gyakoriak voltak a Naprendszer kialakulásának befejező szakaszában, jelenleg azonban már rendkívül ritkán fordulnak elő. A történelmi időkben csak 1908-ban, a szibériai őserdőben hullott Tunguz meteor volt ilyen, és az indiánoknak az arizonai meteorkráterről szóló mondáiban maradt fenn, hogy egy tüzes isten szállt a Földre és itt eltemetkezett. Nagyobb meteorhullásról már többször hallhattunk, de lakott területre való becsapódásuknak olyan kicsi a valószínűsége, hogy gyakorlatilag összehasonlíthatatlanul kevesebb veszélyt jelent, mint ami az embert az utcán fenyegeti az esetleg a fejére eső téglától.

Az Ikarosz kisbolygó minden 19 évben keresztezi a Föld pályáját. 1968-ban 6 millió kilométerre haladt el a Földtől, de lehetnek ennél szorosabb találkozások is. Elektronikus számítógépekkel a kisbolygó pályáját pontosan nyomon lehetne követni. Ha Ha egyszer úgy adódna, hogy a Földhöz veszélyes közelségbe kerülne, űrszondával a kisbolygóra rakétát juttatnánk, aminek a működése elég volna ahhoz, hogy a kisbolygó sebességét igen kis mértékben megváltoztassa, s a kisbolygó elkerülje a Földet.

Az égi katasztrófákkal kapcsolatos nézetek átvezetnek egy másik téves eszmekörbe, a Világegyetem rendjének hamis elképzeléséhez.

Forrás: A távcső világa (478—479. oldal) Gondolat Könyvkiadó Budapest, 1980

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s