Witman Walt

Az Egyesült Államok irodalma

Közzétette:

 

 

Az önálló útra lépett amerikai irodalom első nagy korszakát (kb. 1820—1860) a romantika jellemezi. Kiemelkedő képviselője egyebek között James F. Cooper („Bőrharisnya történetek”; 1823-tól), Edgar Allan Poe, aki kifejlesztette az első novellaelméletet, valamint Herman Melville („Moby Dick”; 1851). A megszokott társadalmi környezetükből kikerült emberek sorsát, a pionírélet tapasztalatait ábrázolják. Nathaniel Hawthorne viszont inkább a korai puritán társadalom árnyoldalait mutatja be („A skarlát betű”, 1851). A romantika Witman Waltkorszakának Walt Whitman volt a legjelentősebb költője.

A naturalista-realista korszakot (1860-tól) olyan regények jellemzik, mint Frank Norris „McTeague” című műve (1899), amely részletezően ábrázolja hősének társadalmi kötődését, vagy Upton Sinclair: A mocsár című munkája (1906). Tulajdonképpen ez a regénytípus él tovább a 20. században Theodore Dreiser („Amerikai tragédia”, 1925), Sinclair Lewis („Babbitt, (1922) és John E. Steinbeck („Érik a gyümölcs”, 1939) társadalomkritikai műveiben. A 19. század második felének irodalmából különleges olvasmányélményt nyújt Mark Twain „Huckleberry Finn” című regénye (1884), amelyet – éppúgy, mint Cooper „Bőrharisnyatörténeteit” – helytelenül sorolnak az ifjúsági irodalomba.

A modern irodalom alkotásai kitűnnek nyelvi és formai kísérletezéseikkel, mint például John Dos Passos montázstechnikát alkalmazó regénye, a „Nagyváros”, New York regénye (1925), vagy William Faulkner „A hang és a téboly” című regénye (1929), amely briliáns technikával ábrázolja egy ültetvényes család széthullását. Komoly nemzetközi tekintélyre tettek szert a Gertrude Stein által találóan az „elveszett generációba” sorolt írók (Fitzgerald, Hemingway és mások), akiknek munkásságára nagy hatással voltak az első világháborúban és európai tartózkodásuk során szerzett élményeik; valamint az „imagizmus” költői (Ezra Pound és T. S. Eliot). Sokáig élt Európában Henry Miller is, aki írásaiban azzal a szemlélettel hadakozott, mely tabunak fogja fel a szexualitást („Ráktérítő” (1939). Ugyanez a téma foglalkoztatta az orosz származású Vladimir Nabokovot is, „Lolita” című regényében (1955).

A háború utáni irányzatok sorában lépett fel a beat-generáció. Jack Kerouac („Úton”, 1957) és Alan Ginsberg műveiben az undorodás a konvencióktól, a mély nyughatatlanság és a zen-buddhizmus hatása tükröződik. A beat-nemzedék egyik előfutára Jerome D. Salinger, aki megragadó elbeszéléseket írt egyebek között a pubertáskor problémáiról („Zabhegyező”, 1951). Truman Capote „Hidegvérrel”, 1965) és Norman Mailer („Meztelenek és holtak”, 1948) a dokumentarista széppróza (non-fiction fiction) újszerű formáit fejlesztette ki.

Az amerikai „irodalmi üzem” fölöttébb fontos terméke a bestseller-irodalom. Ebben a műfajban Harriet Beecher Stowe írónő „Tamás bátya kunyhója” című regénye volt az első olyan könyv, amelyet több millió példányban adtak el. Ugyancsak szenzációs sikert aratott Lewis Wallace „Ben Hur”-ja ( 1880) és Margret Mitchellnek a déli államokról szóló „regényeposza”, az „Elfújta a szél” is (1936). Az újabb bestsellerek között említhetők például James Michener történelmi regényei, valamint Stephen King horrortörténetei.

Az amerikai irodalom egyik jellegzetessége a „hardboiled-novel”, a kemény krimi, melynek legmarkánsabb képviselője Dashiell Hammett („A máltai sólyom”, 1929) és Raymond Chandler. A tudományos-fantasztikus irodalmat, amely megteremtette például a Batman és a Superman alakját, Isaac Asimov és Ray Bradbury képviseli a legmagasabb színvonalon.

A 20. századi „fekete irodalom”-nak olyan alkotói vannak, mint Richard Wright („Tamás bátya gyermekei”, 1937 és „Űzött vad”, 1940), James Baldwin és Ralph Ellison („A láthatatlan”, 1952). LeRoi Jones militáns költeményei és drámái révén a black-power és a black-muslim mozgalom időszakában vált ismertté. Az amerikai zsidóság (és általában a zsidóság) történelmével és önértékelésével foglalkozik Saul Bellow, Bernard Malamud, a Nobel-békedíjas (1987) Elie Wiesel, valamint Isaac B. Singer, aki jiddis elbeszéléseivel 1978-ban elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.

Forrás: Ezerarcú világunk – Amerika (96. oldal) Dunakönyv Kiadó Budapest, 1992 ISBN 963 7961 04 6, ISBN 963 7961 05 3

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s