Nathaniel Hawthorne emlékére

Közzétette:

 

 

1850 Március 16. (160 éve történt)
Megjelent Nathaniel Hawthorne egyik leghíresebb regénye
, “A skarlát betű”, amelyben az egykor Angliából kivándorolt amerikai telepeseknek és utódaiknak életét idézte fel.

 

“A skarlát betű” azt a társadalmi légkört tükrözi, amelyben a szentség és képmutatás, az erkölcs és az álszentség úgy keveredett, hogy a határt közöttük meg sem lehetett állapítani. A XVII. és XVIII. század Salemének világát eleveníti fel ebben a cselekménye szerint a szélsőséges emberi tulajdonságokat és szélsőséges helyzeteket érdekesen és mozgalmasan ábrázoló romantikus műben. A társadalmi helyzetek és a jellemek már a realizmus felé mutatnak, amely csak a XIX. század második felében vált irodalmi irányzattá. “A skarlát betű” egy házasságtörés regénye, amelyben elítélik a nagyon rokonszenves fiatalasszonyt, mert engedett az ösztöneinek. Megbélyegzik tüzes vassal, és a ruháin is hordania kell a vörös betűt. Ez a puritánok között akkoriban valóban egy büntetési forma volt. Hawthorne könyvében a korai amerikai társadalom riasztó életkörülményei jelentek meg egy teljes, szemléletes és hiteles körképben.

NATHANIEL HAWTHORNE

(1804-1864)

Az amerikai Salem városáról – hála az irodalomnak – általában azt szokás tudni, hogy ott boszorkányok és boszorkányperek voltak. Azok a boszorkányok nyilván nem voltak igaziak, de a boszorkányperek nagyon is azok voltak. Ebben a babonákkal teli, elvakult puritánok lakta városban született Nathaniel Hawthorne, akiről hazájában is, a nagyvilág más tájain is az irodalomértők úgy tartják, hogy a költő-novellista óriás Edgar Poe mellett a XIX. század amerikai irodalmának másik legnagyobb alakja. Egyenesági elődje – alighanem dédapja – azoknak a hírhedett boszorkánypereknek egyik vádlóügyésze volt. Ő tehát úgy nőtt fel, hogy belülről ismerte azt a hajdani barátságtalan puritán világot. Aki elolvassa egyik leghíresebb regényét, a rendkívül komor „A skarlát betű”-t, megsejti azt a társadalmi légkört, amelyben a szentség és képmutatás, az erkölcs és az álszentség úgy keveredett, hogy meg sem lehetett állapítani, hol a határ közöttük.

Vallási, kereskedői és jogászi szellem öröklődött a Hawthorne családban. A fiúknak illett jogásznak is, kereskedőnek is, áhítatoskodónak is lenni. Ebből a szigorú és barátságtalan otthonból szinte menekült a kezdettől fogva jó tanuló fiú a neves főiskolák felé. Tanult ott mindenfélét: jogot, vallástant, de szívesebben irodalmat, történelmet.

Amikor már jó felső iskolákban sokféle tudást összegyűjtött, és néhány novellája itt-ott meg is jelent, hazament a barátságtalan szülővárosba, remélve, hogy az irodalomból meg is élhet. Ez kezdetben sehogy se ment. Három érdekesebbnél érdekesebb novelláskötetet meg is jelentethetett, ezekből azonban nem volt annyi jövedelme, amennyi elegendő lett volna a szerény élethez. A rokonsággal eltartatni magát egy felnőtt férfi számára szégyenletes életmódnak számított. Amerikában pedig a szellemi és a fizikai munka közt nem volt és máig sincs tekintélyhatár. A nélkülöző író tehát elment a nagyvárosba, Bostonba, ahol a vámhivatalban „mázsáló mesterként” működött, vagyis ő mérte meg a vámolnivalók súlyát. Ezt sokkal jobban fizették, mint a szépirodalmat. És eközben még arra is volt ideje, hogy már ne csak novellákat, hanem regényt is írjon.

De csak 46 éves korában készült el első, azonnal nagyhatású regénye, „A skarlát betű”. – Eddigi novellái és most ez a regénye a XVII. és XVIII. század salemi világát elevenítik fel. Cselekményeik szerint a szélsőséges emberi tulajdonságokat és szélsőséges helyzeteket mindig mozgalmasan, érdekesen ábrázoló romantikus művek ezek. De a társadalmi helyzetek és a jellemek már előlegezik azt a realista igényt, amely csak a század második felében válik irodalmi irányzattá.

Hawthorne tehát kezd ismert, sőt keresett író lenni. Közben egy elnökválasztáson hatásos kortesmunkát végez, megismerik azok a közéleti férfiak, akik a győztes párt tagjai. A mázsáló munkást egyszeriben kinevezik konzulnak és elküldik Angliába. Négy évig hol Manchesterben, hol Liverpoolban képviseli hazáját. Sokat tapasztalhat, írókat ismerhet meg, írásra is van ideje. Mire hazatér, már nemcsak otthon, hanem Angliában is, és Anglián keresztül az európai olvasók körében is híres, nagyra becsült író. Otthon jó barátságba kerül Emersonnal, a kor legjelentékenyebb amerikai filozófusával. Ez mindkettejük számára igen hasznos, Emerson stílusa irodalmibb lesz, Hawthorne művei pedig egyre filozofikusabbak. A filozofikus gondolkodás távolítja is az öröklött puritán komorságtól. „A skarlát betű” maga a vegytiszta puritán morál és képmutatás. Egy házasságtörés regénye. A nagyon rokonszenves fiatalasszonyt elítélik, mert engedett ösztöneinek. Tüzes vassal megbélyegzik, és a vörös betűt ruháin is hordania kell. (Ez valóban büntetési forma volt a puritánok között.) – Az egykor Angliából kivándorolt amerikai telepeseknek és utódainak életét szemléletesebben és hitelesebben senki más nem idézte fel. Ha utána volt is egy-két könyve, amelyet szebbnek, jobbnak ítélhetünk – a korai amerikai társadalom riasztó életkörülményei ilyen teljes, hiteles körképben nem jelentek meg. Olyanfajta helye van az amerikai irodalom klasszikusai között, mint nálunk Eötvös József nem kevésbé nyomasztó remekművének, „A falu jegyző”-jének.

A következő nagyregény, a „Hétormú ház” már szélesebb amerikai körkép. Ez nem a puritán múltban, hanem az akkori jelenben játszódik. Ennek is van egy komor vallási tézise, hogy az atyák bűnéért a fiak és a leszármazottaik bűnhődnek. Középpontjában az utópista társadalmi kísérletek, a közös munkatelepek állnak. Hawthorne egy időben maga is elment ilyen korai közösség önkéntes munkásai közé, tapasztalatból ismerte meg a korai szocializmus próbálkozásait. (Ezek egy időben még a mi századunkban is próbálkoztak egy marxizmuson kívüli szocialista gyakorlat kialakításával. Angliában H. G. Wells nagy elméleti művet írt a lehetőségekről, Amerikában Upton Sinclair szervezett egy időben ilyen munkatelepet, s ő maga is kipróbálta, milyen a szocializmus.) Hawthorne ugyan soha sem lett szocialista, de a korai kapitalizmussal sem volt megelégedve. Magát a társadalmat tartotta alkatilag igazságtalannak és méltánytalannak.

Ezekről az utópista próbálkozásokról van szó a „Derűvölgy románca” című következő regényében, amely azonban békésebb lehetőségekről szól, mint az előbbiek. Egyes olvasók és kritikusok kulcsregénynek gyanították, amelyben az egyes alakok élő közéleti személyek másai vagy karikatúrái.

Utolsó regénye, az „Átváltozás” sokban különbözik a korábbiaktól. Olaszországban játszódik, művészregény, tudatosan romantikus elképzelés a világ szebb lehetőségeiről. A látszat és a költői valóság szembesítése.

A XIX. század első felében nem egy remekírónál – a fiatal Balzacnál, Stendhalnál, Manzoninál – keveredik a romantikus téma és cselekmény a realista társadalom- és lélekábrázolás igényével. Ebbe a fontos irodalmi korba és körbe Amerikából éppen ő, Hawthorne tartozik.

Hegedüs Géza – Literatura.hu
copyright © László Zoltán

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s