John Steinbeck

113 évvel ezelőtt született John Steinbeck Nobel-díjas amerikai regényíró.

John Ernst Steinbeck (Salinas Valley, Kalifornia, 1902. február 27. – New York, New York, 1968. december 20.) amerikai regény-, novella- és színdarabíró. Összesen huszonöt könyvet írt: tizenhat regényt, két novelláskötetet, és különböző prózai műveket. The Grapes of Wrath (Érik a gyümölcs, 1939) című regénye, valamint az Of Mice and Men (Egerek és emberek, 1937) színdarabváltozata Pulitzer-díjat nyertek. 1962-ben irodalmi Nobel-díjban részesült.

John Steinbeck 1902. február 27-én született a mezőgazdasági kereskedelméről ismert Salinasban, amely Észak-Közép-Kalifornia azonos nevű völgyében terül el. A Salinas-völgy talán a legfontosabb kapocs az író és a műve között. Számos művéhez nyert itt ihletet: idevalósiak a Kedves csirkefogók (Tortilla flat), a Kék öböl (Cannery Row) és a Szerelem csütörtök (Sweet Thursday) paisano csavargói, e félig angolszász, félig spanyol-mexikói-indián népség; itt találkozott a szerző a Késik a szüret, az Egerek és emberek és az Érik a gyümölcs vándormunkásaival; s itt ismerkedett meg az Égi mező (The Pastures of Heaven), a Szeszélyes autóbusz (The Wayward Bus), az Édentől keletre (East of Eden), s több elbeszélése főalakjaival. A természet szeretetét és beható ismeretét is a Salinas-völgyben sajátította el. S a völggyel nyugatról határos óceán flórája és faunája szolgált modellként biologizmusához, mely gyakorta átitatja ember- és társadalomszemléletét.

Családjának vallásos hevülete, becsületessége is meghatározólag hatott gondolkodására. Apai ágon nagyanyja egy, az 1840-es években a Szentföldön letelepült hittérítő leánya. Az asszony itt lépett frigyre John Adolph Grossteinbeckkel, német lutheránus misszionáriusok sarjával. Idővel visszatértek Amerikába, ahol a férj a Konföderáció hadseregében harcolta végig a polgárháborút. Végül Kaliforniában állapodtak meg, ahol tőkéjüket a malomiparba fektették. A jövedelmező vállalkozást az író apja örökölte. Az idősebb John Steinbeck északír bevándorlók lányát vette feleségül. A gyermek Steinbeckre legnagyobb hatással édesanyja, Olive Hamilton volt, aki név szerint megjelenik az Édentől keletre című regényben. Gyermekei születéséig az asszony iskolában tanított, s otthon könyvekkel vette magát körül. Az Égi mező önéletrajzi utalásaiból tudjuk, hogy a regénybeli tanítónő – Olive Hamilton mása – diákjainak Walter Scott, Jack London és a vadnyugati regény klasszikusa, Zane Grey műveiből olvas fel. Az isten háta mögötti Salinasban ez akkoriban széles látókörről tanúskodott.

A salinasi ház Kaliforniában, ahol Steinbeck 17 éves koráig élt

Gimnázium után Steinbeck egy cukorgyárban lett vegyészasszisztens, majd 1920-ban beiratkozott a Stanford Egyetem angol fakultására. 1925-ig járt ide, ám meglehetősen rendszertelenül, s tanulmányait végül egyetemi fokozat nélkül fejezte be. A The Stanford Spectator két elbeszélését is közölte, melyek a fantasztikus és a reális bizarr ötvözetei. Ekkortájt írta a Lady in Infra-red (Asszony infravörösben) című novelláját, mely később első regényéhez, az Egy marék arany-hoz (Cup of Gold) szolgált kiindulási pontként. E korai zsengéknél fontosabbak azonban azok az irodalmi hatások, melyek itt érték. Megismerkedett Hemingway, F.Scott Fitzgerald, D.H. Lawrence és Sherwood Anderson művészetével, s itt „fedezte fel” magának a Bibliát, az apokrifeket, az indiai miszticizmust és az ókori görög történészeket, Hérodotoszt, Xenophónt és Thuküdidészt. 1925 ősze már New Yorkban találta, ahol egy ideig újságírótanonc volt az American-nél, a lélekölő robottól azonban gyorsan megcsömörlött. Egy szerkesztő unszolására novelláit egybegyűjtötte, ám a kötetet a kiadók visszautasították. Visszatért Kaliforniába: gondnoki állást vállalt a Tahoe-tó partján, s most már minden idejét az írásnak szentelte.

Három elvetélt regénykísérlet után az Egy marék arany-t 1929-ben ugyanaz a kiadó tette közzé, amelyik korábban visszaküldte elbeszéléseit. Ez a pszeudoeposz egy híres karib-tengeri kalózról még F. Scott Fitzgerald és Sherwood Anderson modorában íródott. Két hónappal az 1929-es tőzsdekrach előtt jelent meg, s a válság vihara elsodorta a legcsekélyebb remény is a sikerre. Égi mező (1932) és Mohos szikla (To a God Unknown, 1933) című regényei szintén észrevétlenek maradtak. Annál kedvezőbben fogadták az olvasók és a kritikusok a Kedves csirkefogók-at (1935). A pikareszk regény a kaliforniai Monterey vidám naplopóinak a nőt, italt és léha életet imádó paisanóknak a világát mutatja be. Steinbeck, aki addig legjobb esetben is húszezer olvasót remélt, e művével százezrekhez jutott el. Hollywood vászonra vitte a regényt, színpadi változatát pedig a Broadwayn játszották. Jogdíjai lehetővé tették, hogy abbahagyja a bértollnokoskodást, s feleségével – Steinbeck először 1930-ban házasodott meg (még kétszer nősült) – pazar villába költözött a kaliforniai Los Gatosban.

Steinbeck küzdelme, hogy regényíróként elfogadtassa magát, az 1929-es Egy marék arany-tól a Kedves csirkefogók 1935-ös sikeréig egybeesett a nagy gazdasági válság első hat esztendejével. Megérezte ugyan ennek az időszaknak a gyötrelmét – jó ideig szülei tartották el, kiadói pedig egymás után tönkrementek –, mégis, első nagy regénye vajmi kevés érdeklődésről tanúskodott a kor feszítő kérdései iránt. Eltekintve a Kedves csirkefogók olykor sötétebb tónusairól, Steinbecket bájos, magánvilágú könyvek írójának tekintették, akit az egzotikus hősök vonzanak. Meglepetést okozott tehát, amikor hat hónappal a Kedves csirkefogók után megjelent sztrájkregénye, a Késik a szüret, amely kíméletlenül szembesítette olvasóit a nap valóságával. E műben nyoma sem volt a derűnek vagy az egzotikumnak, a gyümölcsszedő idénymunkások nyomorát és sztrájkharcát szokatlanul éles színekkel festette meg. A Késik a szüret és a Kedves csirkefogók között nem akkora a különbség, mint első pillantásra tűnik. A kisemmizett gyümölcsszüretelők és Monterey céltalanul ténfergő, a nyomorszinten tengődő csavargói ugyanannak az éremnek a két oldalát jelentették.

Újabb sikerműve, az Egerek és emberek 1937 februárjában jelent meg. Most már senkit sem érhetett váratlanul, hogy a regény hősei napszámosok, ám akik újabb sztrájkleírásra vagy radikális agitátorokra számítottak, csalódtak. Az Egerek és emberek szereplői még nem jutottak el a szociális világlátás vagy az osztályöntudat régiójába. Elfogadják sorsukat, felélik kicsiny keresetüket, s néha álmodoznak is, nem kérdőjelezik meg a fennálló társadalmi viszonyokat. Itt nincs Gyümölcstermesztők Szövetsége, amely kizsákmányolja a szedőmunkásokat; az emberek egy gabonatermelő tanyán – tehát nem gazdaságban, mint a Késik a szüret-ben, – dolgoznak, amelynek tulajdonosa ötven dollárt fizet nekik havonta, s szállást ad. Hősei, ha életrevalóbbak volnának, még akár ki is kanyaríthatnák a maguk szeletét az Amerikai Álomból. Steinbeck regényvilágába tehát – Hoover eufemizmusát használva – a Depresszió még nem érkezett meg.

Az 1939-es Érik a gyümölcs viszont már olyannyira a valóságról szólt, hogy szimbóluma lett a kornak. Steibeck a Késik a szüret megírása után járta körbe a Salinas- és a San Joaquin-völgyek úgynevezett Hooverville-jeit – a földjükről elűzött farmerek maguk emelte, nyomorúságos táborait gúnyolták így a szociális érzéketlenségéről hirhedt Hoover elnök után.

[…]

Az Érik a gyümölcs a John Dos Passos U.S. A. trilógiájával együtt a harmincas évek amerikai regényirodalmának legmonumentálisabb darabja. Egységbe fogta a korszak két uralkodó irányzatát: a társadalom tényeit aprólékosan rögzítő dokumentarista prózát és a Thomas Wolfe-i lírai regényt, mely az érzékenyen megélt személyes tapasztalatot emelte átfogó látomássá. Az Érik a gyümölcs és az U.S.A. a „Nagy Amerikai Regény” kívánalmainak jegyét viselte: egyszerre akarta bemutatni a kontinensnyi ország sokarcúságát, s az „ember sorsát”, aki hányódik a kor viharában. Steinbeck vagy Dos Passos felfogása szakítást jelentett a megelőző évtized „elveszettjeinek”, így Fitzgeraldnak vagy Haemingwaynek esztetizálóbb szemléletével. Művészetük visszanyúlt a századvég, századelő naturalizmusához, ám Frank Norris vagy Dreiser örökségét a húszas évek regényének formai újításaival s a korszak dokumentarista irodalmának leleményeivel gazdagította. […] A negyvenes évek átmeneti időszakot jelentettek Steinbeck pályáján. 1942-ben jelent meg Lement a Hold (The Moon Is Down) című allegorikus kisregénye, mely az ország megnevezése nélkül – Norvégia náci megszállásáról szól, s egy demokratikus rendszer és a parancsuralmi hatalom konfliktusát vizsgálja.Személyes háborús élményei előtt íródott e mű – az író egy évvel később haditudósítóként jutott el az európai frontra. 1945-ben végleg New Yorkban telepedett le. Ám műveiben újra meg újra az ősforrásokhoz, Kaliforniához tért vissza. Színterében, hangulatában a Kedves csirkefogók-ra emlékeztet a Kék öböl (1945),melynek életvidám, tudós főalakja a „nagy” társadalomba való beépülés helyett Monterey léha, ám tiszta szívű vagányainak közösségét választja. Az írót mindinkább etikai kérdések foglalkoztatták, a szociológiai szempontok helyét erkölcsfilozófiai eszmefuttatások vették át, melyek azonban hol felszínesség, hol érzelgősséghez vezettek. Éppen az a ,mű, az Édentől keletre (1952) esett ennek áldozatul, melyet Steinbeck művészete betetőzésének szánt. A bűn legyőzhetőségének eszméjével két család történetét szerette volna egybeszőni: családja anyai ágának, a Hamiltonoknak a históriáját a bibliai Ádám és Éva, s gyermekeik, Káin és Ábel modern utódaiéval. A regény töredezett maradt, a két szál eltérő ábrázolásmódja, a naturalizmus és az erkölcsfilozófiai parabola szervetlenül botladozott egymás mellett. […]

A hírnév átka Steinbecket is utolérte: mindjobban elszigetelődött a világtól – a vándormunkások, paisanók, a társadalom perifériájára szorultak világától –, melyet a harmincas években oly nagy erővel rajzolt meg műveiben. Elaprózta magát. Saját rovata volt újságokban, ahol a fiatalkori bűnözéstől a szakácsmesterségen át a legkülönfélébb témákról elmélkedett. Bekapcsolódott a politikai életbe: 1964-ben Lyndon B. Johnson oldalán korteskedett az elnökválasztási hadjáratban, majd a vietnami háború folytatása mellett foglalt állást. Hazájában hivatalos kitüntetések és kinevezések sorával halmozták el. Nobel-díjához (1962) – a Rosszkedvünk tele szolgáltatta az alkalmat, valójában azonban életművéért jutalmazták. Szívroham végzett vele 1968. december 20-án. Végakaratának megfelelően hamvait az őt annyiszor megihlető Salinas folyóba szórták.