Hagia Sophia anno

A keleti ortodox egyház

Közzétette:

 

 

A keleti és nyugati kereszténység egymástól való elválása természetes és történeti szükségesség volt. A római birodalom keleti és nyugati része két külön test, mely földrajzilag, valamint nemzetiségi, nyelvi és népkarakter szempontjából szintén külön egységet alkot. A kereszténység egysége mindig csak eszmény volt, valóság soha.

Már az apostoli korban ott a zsidókeresztény és a pogánykeresztény irány, amelyek közt az elvi és gyakorlati ellentétek elég mélyrehatóak.

A 2. század elején a pogánykeresztény irány is kétfelé hasad: a nyugati kereszténység latin egyházi irodalmat teremt magának. Az eltérés nemcsak nyelvi, hanem jellegbeli is. Tertullianus jogi formulákkal átitatott paradox mondásokkal, ellentétekkel telt kereszténysége, majd később Augustinusé és Ambrosiusé érzékelhetően más jellegű és levegőjű, mint a korukbeli görög egyháziasság.

Jeruzsálem, Byzanc és Róma

Keleten az egyház megmarad a hagyományosabb alapon, inkább megtartja népies és decentralizált jellegét, bár a kereszténység legtermészetesebb központja, a szent Jeruzsálem, területére esik s mikor a római császárság súlypontja Konstantinápolyba, az új Rómába tevődik át, akkor sem lesz benne teljesen úrrá a központosítás és uniformizálás szelleme. Nyugaton a fejlődés hamar megindul a római püspök egyházi egyeduralma irányában.

Teológiai fejlődésük ugyan egy ideig közös, gondolataikat kölcsönösen kicserélik, a görög és a latin egyházatyák közt megvan a kölcsönhatás, ahogy azonban kialakul a nagy római birodalom két részének a külön története, mindinkább elválnak egyházi utaik is. A római rész megéli a népvándorlás nagy viszontagságait s ezekben is a régi római tradíciók őre. A bizánci kereszténység a császári udvar árnyékában két századdal tovább élvezheti a békét, rá a megpróbáltatás napjai csak az arab és török terjeszkedéssel köszöntenek.

Róma püspöke a politikai hatalom súlypontjának Byzancra való áttételével nemcsak egyházi tényező marad, hanem politikaivá is előlép s pompásan érti annak a módját, hogy politikai súlyát öregbítse. Byzanccal szakít s a nyugaton kialakuló barbár birodalmak felé fordul. A nagy történelmi káoszban maga egyedül régi és szilárd szikla, melyre a történelembe belépő új népek tisztelettel néznek: Róma nemcsak egyházilag kovácsolta őket magához. Tényleges uralkodóikat felruházta az isten kegyelméből valóság jellegével s ezáltal, mint a méltóságok osztogatója, maga is oly politikai hatalommá vált, amellyel számolni kellett. A római pápaság így emelkedik folyton magasabbra.

A keleti kereszténységben a konstantinápolyi „egyetemes pátriárka” több okból nem válhatott ily egyeduralkodóvá. A pátriarkátust mindig nyomta az, hogy aránylag későn alakult ki s nem hivatkozhatott apostoli eredetre. Jeruzsálem, Antiochia, Alexandria és Róma egyházai korábban keletkeztek és korábban tettek jelentőségre szert, mint Konstantinápolyé. Antiochia, Ceasarea, Kappadócia, Ephesus, Heraklea és Alexandria exarchái, érsekei vagy pátriárkái sokáig maradtak önálló hatáskörűek. Konstantinápolyt csak a 381-i zsinat emeli Róma püspökével egyenlő rangra s csak a 451-i chalcedoni zsinat 28. kánona adja meg neki a többi pátriárkátusok rovására azt a hatáskört, hogy az alexandriai és az antiochiai pátriárkák intézkedései ellen hozzá lehessen fellebbezni.

Konstantinápolyban ott székel a császár, ki nemcsak politikai, hanem egyházi feje is a birodalomnak. Mellette a pátriárka még egyházi téren sem független. Mikor pedig a bizánci császárság összeomlik s 1453. május 29-én Konstantinápoly török kézre kerül, a pátriárka politikai függése még kellemetlenebb lesz: más vallású uralkodó rendelkezik vele. Keleten a politikai hatalom mindenütt fölötte áll az egyháznak. Ez a magyarázata annak, hogy ugyanaz az egyház ugyanazzal a hittel az egymásután kialakuló nemzeti államok kereteihez kénytelen alkalmazkodni s hogy a hitbeli közösségének teljes fenntartása mellett sem tarthatja meg egységes szervezetét. […]

 

Hagia Sophia anno

A konstantinápolyi Szófia-templom a török átépítés előtt. A bizánci építészet legnagyszerűbb alkotása.

Forrás: Szimonidesz Lajos – A világ vallásai (505—506. oldal) Könyvértékesítő Vállalat utánnyomás-sorozata, Dante Kiadás, Háttér Kiadó. Budapest ISBN 963 7455 93 0

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s