Andrew III. (hungary)

Az Árpád-ház kihalása

Közzétette:

 

 

III. András uralkodása (1290—1301) a rivális bárókkal folytatott harcokkal telt el. Ellenfelei egy ízben börtönbe is vetették. Velük szemben András részben a főpapságra, részben a kialakuló nemességre igyekezett támaszkodni. Ezzel újabb lökést adott a rendiség kifejlődésének, amely az 1298-as pesti országos gyűlésen már teljes valójában mutatkozott meg. Ez mondta ki, hogy „minden évben egyszer országunk összes bárói és nemesei Székesfehérvárra [ország-] gyűlésre tartoznak menni, [hogy ott?] az ország állapotáról [tárgyaljanak?], és megvizsgálják a bárók tetteit, miképpen járt el ki-ki közülük a saját tisztségében, és tartották meg az ország jogait, és ki-ki érdemei szerint jutalmát vagy mulasztásai és vétkei szerint büntetését a mi és tanácsosaink ítélete szerint még aznap elvegye”. Bár a hatalommegosztás és a hatalmat gyakorlók ellenőrzése szempontjából ez a határozat nagyon előremutató volt, az elmúlt évtizedekben meggyökeresedett familiaritás intézménye a gyakorlatban gátját képezte a nemesség egységes rendként való hatékony fellépésének. A hatalmi egyensúly megteremtése egyelőre tehát nem sikerült. 1301. január 14-én, amikor III. András fiú utód nélkül hunyt el, legalább akkora fejetlenség uralkodott az országban, mint amikor trónra lépett.

 

Andrew III. (hungary)

III. András egy későkori ábrázoláson | III. András – más alakváltozatban Endre – (Velence, 1265? – Buda, 1301. január 14.) Magyarország királya

 

Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (99. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s