O. Henry
Alig egy évtizedig tartó irodalmi pályája során több mint háromszáz elbeszélést tett közzé, javarészt választott „hazájának”, New Yorknak
Séta a kultúra ösvényein
Alig egy évtizedig tartó irodalmi pályája során több mint háromszáz elbeszélést tett közzé, javarészt választott „hazájának”, New Yorknak
Egyesült Államok A park alapításakor, 1910-ben nem kellett töprengeni az elnevezésén (a glacier gleccsert jelent), miután mintegy 150
Mit tart az európai „tudomány” a tulipán európai elterjedéséről? II. Mohamed török szultán 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyt, majd a
XXII. Bánsági Magyar Napok Temesváron 2017. május 4. és 14. között a kettősséget jelképező többségi és a kisebbségi
A magyar felvilágosodás írói, költői általában a köznemességből kerültek ki, kivételesen egy-egy arisztokrata is közeledett hozzájuk. A magyar
A Vadonleső Program keretében – a támogató szakmai szervezetekkel egyeztetve – 2014-ben első ízben hirdették meg az Év
A sárkányfejes régi lámpa Kigyúlt a nagy asztal felett. Anyám fáradt kezébe varrás, Előttem kusza füzetek. Anyukám, én
Az emakimono (vízszintes tekercskép) A vízszintes, elbeszélő tartalmú tekercskép, japánul emakimono formátuma Kínából származik, azonban a képtekercsforma sajátos művészetét Japánban
A magyar filmtörténet egyik legnagyobb alakja, Fábri Zoltán születésének ebben az évben ünnepeljük a 100. évfordulóját. Ennek alkalmából
Páratlan kincseket, köztük a Toldi-trilógia kézirategyüttesét, valamint az életmű sokrétű hatástörténetét is bemutató Arany János-kiállítás nyílt „Más csak