Fábri Körhintája a cannes-i klasszikusok közt

 

 

A magyar filmtörténet egyik legnagyobb alakja, Fábri Zoltán születésének ebben az évben ünnepeljük a 100. évfordulóját. Ennek alkalmából a Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Nemzeti Filmarchívum filmfelújítási programja idén a Fábri-életmű köré szerveződik. A Fábri-életmű felújítása a Magyar Művészeti Akadémia

támogatásával valósul meg. Fábri Zoltán Körhinta című alkotása meghívást kapott a 70. cannes-i filmfesztivál nagy klasszikusok felújított változatát bemutató programjába.

Fábri Zoltán: Körhinta - Törőcsik Mari (Pataki Mari), Soós Imre (Bíró Máté)Fábri Zoltán legendás filmjének digitálisan felújított változatát – 61 évvel a cannes-i premiert követően – a Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményezésére tűzi műsorra a Cannes Classics, a világ egyik legjelentősebb filmfesztiváljának filmtörténeti klasszikusokat felvonultató programja, ahol idén 24 legendás alkotás előtt tisztelegnek.

Jancsó Miklós Szegénylegények és Makk Károly Szerelem című filmjei felújított és digitalizált változatainak bemutatását követően – utóbbi felújítását szintén az MMA finanszírozta – 2017 lesz a harmadik év a sorban, amikor magyar alkotás gazdagítja a filmtörténet felújított mesterműveit felvonultató Cannes Classics programot.

A május 17-én kezdődő és idén 70 éves jubileumát ünneplő filmfesztivál szervezői a nagy presztízsű válogatással a mesterművek alkotói, megőrzői és felújítói előtt tisztelegnek.

A Törőcsik Mari és Soós Imre főszereplésével 1955-ben forgatott Körhinta a fiatalság és a szerelem győzelmét hirdeti. Az alkotás nemzetközi sikere az 1956-os cannes-i filmfesztiválon indult, ahol a neves filmrendező, Francois Truffaut még a Cahiers du Cinema című filmes folyóirat ifjú filmkritikusaként Fábri filmjét tartotta a nagydíjra érdemesnek és Törőcsik Marinak adta volna a legjobb női alakítás díját a fesztiválról írt beszámolója szerint. A film szerepel a Magyar Művészeti Akadémia 53 magyar film elnevezésű válogatásában.

Az ötvenes évek közepén a magyar film újjászületését jelző Körhinta legteljesebb verzióját az eredeti kameranegatívból és két további filmanyagból állították össze a Filmarchívum filmtörténész-restaurátorai a közelmúltban.

A Filmlabor szakemberei így a film lehető legteljesebb és technikailag legjobb változatát szkennelhették be 4K felbontásban. Majd a korszerű digitális restaurálás során észrevétlenül javították a súlyos sérüléseket, egytől egyig beillesztették a hiányzó kockákat és visszaállították a film eredeti fényvilágát. Mindennek köszönhetően a Körhinta régi szépségében lesz újra látható – legelőször Cannes-ban.

A Magyar Művészeti Akadémia már évek óta támogatja a magyar filmörökség megmentését, korábban Szőts István két klasszikusa, az Emberek a havason és az Ének a búzamezőkről is így újulhatott meg, és jelent meg DVD-n, tavaly pedig öt 1956-os tematikájú film. Fábri Zoltán (1917–1994), az MMA posztumusz tiszteleti tagja 100 éve született. Ennek alkalmából a Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Nemzeti Filmarchívum filmfelújítási programja a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával idén a Fábri-életmű köré szerveződik. A Filmarchívum ősszel egy díszdobozos DVD-életműkiadványt jelentet meg, továbbá a restaurált Fábri-filmeket moziban is bemutatja.

Forrás: Magyar Művészeti Akadémia

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s