Ignotus: Tennyson

Közzétette:

 

 

Csakugyan; nincs több száz esztendejénél, hogy Tennyson megszületett. Jó, hogy egy-egy évforduló vagy egyéb alkalom ezt így eszébe juttatja az embernek; e nélkül mindinkább úgy gondolna rá, mintha vele magával is valamelyik király-idilljéből volna ismerős.

 

Alfred Lord Tennyson (portrait by P. Krämer-Friedrich Bruckmann)

Alfred, Lord Tennyson (1809. augusztus 6. – 1892. október 6.) az Egyesült Királyság koszorús költője

 

Sóhajt is valahol ő is olyasmit, mint a mi Petőfink: hogy mért nem született ezer év előtt. De ez meg, úgy hiszem, csak olyan gondolattalan kedves sóhajtás volt, mint e bájos költőnek legtöbb sóhajtása, mert valójában aligha érezte híját s különbségét sem igen érezhette annak, hogy nem a kilencedik században született, hanem a tizenkilencedikben. Közhellyé lett róla, hogy ő a legangolabb költő, s ez jóformán így is van. De angolnak: mi angolabb, mint az angol bank? Az angol szén, az angol vas a gályák, a gépek, a gyárvárosok, az angol ipar, az angol tőzsérség s kalmárkodás, öt világrészt átfogóan s dolgoztató s fizettető igájába fogóan? Mi angolabb, mint a polgári világ, a polgári hatalom, a polgári tudomány, a polgári munka? Mi nyomuk ennek Tennysonnél? S hogy ő valójában középkori ember? Shakspere még középkoribb volt, hiszen fél lábbal még benne állott a középkorban. S mennyi embere van és emberi vonatkozása! Miket tud, miket ismer, mikre gondol! Miket álmodik meg a múltból, miket sejt meg a jövőből! S ő s a vívódó Marlowe, a ritka Ben Jonson s kivált a mocskos szájú Rochester mennyivel tizenkilencedik századbelibb a bájos Tennysonnél! Pedig nem mondhatni, hogy Tennyson ne ismerné az életet s az embereket. Sőt, s ebben meg éppen angol, jó emberismerő. De úgy, mint: nem is a kastély ura, hanem annak angyali jóságú felesége, aki minden estefelé kijár a majorságbeli kunyhókba s ismeri és szereti azoknak szegény népé; tudja, ki kihez ment férjhez, ki kitől esett teherbe, kinek tehene borjazott meg, melyik anyának a fia ment tengeren túl s melyik lánynak a szeretője ment katonának. Ezenfelül pedig a kastélybeli ősi képekről is mindegyikről tud valamit; s kemény lovagokról, hogy hány töröknek vagy franciának vették fejét, s az asszonyságokról, hogy hánynak szakadt meg szíve bánatában, négy, öt, hatszáz év előtt. Birmingham, Manchester és London között, kezdve azokon az időkön, mikor IV. György király a világ legbotrányosabb perében teregette Európa népei elé a felesége szennyes pendelyét, át a krimi háború napjain s az indus császári korona megszerzésén, a Parnell házasságtörési peréig s a Cecil Rhodes s a Joë Chamberlain üzleti világáig ez a bájos földesúri költészet nemcsak bájos, de mulatságos is. New Yorkban néhány év előtt négy hetet töltöttem, de nevetni csak egyszer nevettem. Akkor, mikor a rengeteg város legközepén, a Central park tavának színén elnéztem a hattyúkat, s elgondoltam, hogy e percben innen egy félórányira, a kikötőben, tízezer földönfutót okádnak partra a hajók s mire a nap leszáll, negyvenezer ember nem talál majd tetőt, mely alatt fejét lehajtsa, – s azalatt ezek a szép állatok bájos butaságban andalognak e csöndes vizeken. Mint a hattyú tolláról a víz, úgy peregtek le a kastély-költő lelkéről a világesemények. You, the Mighty, the Fortunate, You, the Lord-territorial, You, the Lord Manufacturer, You, the hardy, laborious; Patient children of Albion, You, Canadian, Indian, Australasian, African, All your hearts be in harmony, All your voices in unison, singing “Hall to the glorius Golden year of her Jubilee…!” Ezt írta, s csak ennyit tudott írni a brit birodalom poéta laureátusa, arról az ötven évről s annak fordulójára, mely alatt hazája a világ ura lett!

*

Ez nem kisebbítés, csak megállapítása. Mit mondjak? Művésznek semmi egyéb kötelessége nincs, mint hogy olyan legyen, amilyen. Nincs barbárabb értetlenség, mint amely Goethének vetette volt szemére, hogy mialatt körülötte patakokban ömlik a vér, ő azt figyeli meg, hogy annak színén milyen szivárványba áll össze a fénysugár. Igaz, hogy Tennysont még az optika sem háborgatta, s nemcsak azt nem venni észre rajta, hogy a Palmersten s a Disraeli kortársa volt, hanem azt sem, hogy a Darwiné. De ez sem baj. Egyrészt: minél tovább él az ember, annál inkább leszokik arról, hogy az intellektust valami különös nagy értéknek tartsa; ahogy lassanként rájön, hogy az intellektualitás semmi nagy dologhoz nem szükséges: sem hadviseléshez, sem politikához, sem üzlethez, sem művészethez, se még tudományhoz sem, úgy válik megértőbbé azok iránt, akik maguk nem voltak megértők. De másrészt s ezt nem is nézve, még egyszer mondom: a művészetet nem ez teszi, s a kis elméjű Velasquez bizonyára nem kisebb művész az éles eszű Dürernél, a határtalan Michel Angelonál. Ha tehát Tennysonról megállapítjuk, hogy mintája az angol stupiditásnak, hogy stupidabb egy cambridgei cricket bajnoknál, hogy olyan stupid, mint egy angol fiatal lány: ez, nem tudom eléggé aláhúzni, nem leszólás, csak meghatározás. Mint ahogy vannak férfiak, akik annyira csúnyák, hogy már szépek: Tennyson annyira buta, hogy már a zsenialitásig emelkedik vele. Egyénisége neki ez a stupiditás, a annyiban angol vagy legangolabb, mert ez egyéni sajátosságában egyúttal nemzetének egy tipikus vonása ölt testet; ugyanaz, mely ott lappang némely lángelméiben is, például a korlátlanul korlátolt Herbert Spencerben. A fajta fiatalsága jelentkezik e korlátoltságban; az angol stupid, mint a hajnal, mint a tavasz, mint a remény, mint az önbizalom, mint az, aki előtt még hosszú élet áll. Az angol fiatal lányt említettem az előbb – mióta föld a föld, ennél bájosabb valamit nem termett. S Tennyson mindig ezt juttatja az ember eszébe. Édes csicsergés, édes könnyek, édes bánat, szent részvét a bűnökkel s a szenvedélyekkel, mély elmerülés időjárásban és balsorsokban, gyengéd panaszok, üde elmosolyodások, olyan szépséggel, amelytől meg lehet őrülni, de melytől magától minden távolabb áll, mint a megőrülés. Soha olyan szépet, mint az ilyen bűbájos fiatal teremtés teszem temetésen, feketében, amint kék szeme megtelik fényes könnyel s hasonlíthatatlan metszésű orrocskáját gusztusosan hófehér zsebkendőjébe fújja! Ez az édes fájdalom, amivel, isten segítségével, el lehet élni nyolcvan esztendeig, rózsás egészségben, napjában ötször étkezve húst. My heart is wasted with my woe, Oriana. There is no rest for me below, Oriana. When the long dun wolds are ribb’d with snow, And loud the Norland whirlwinds blow, Oriana, Alone I wander to and fro, Oriana!…

*

Vagyis: Tennyson iskoláskönyvbe való példája annak, hogy a legnagyobb művészethez (mert a legnagyobb művészek közül való) – ahhoz sem kell, ami után a művésznél rendszerint kereskednek: egyetemesség, szenvedély, mindent megértés s amit erőnek neveznek. Csak teljesség kell és biztosság; akár csak egy vonásnak vagy sajátosságnak is, de annak kialakultsága és termékenysége. Amik Tennysonban szembeötlők: azok sem az emberi állatnak, sem az angol embernek nem legtöbbet csodált tulajdonágai. De őbenne rendszerben vannak meg, szervesen és szervezetbe állva, amely eleven, amely eleveneket szül s amelynek hangja van. Mindennek lehet és van művészete: a részegségnek, a pedantériának, a féktelenségnek, a mértéktartásnak, a rabságnak, a szabadságnak, a naivságnak, az artistaságnak, az őrületnek, a józanságnak, az úriságnak s az ocsmányságnak. S nem utolsó tanulság a homo sapiens számára, hogy egyik legnemesebb művészét az együgyűségnek köszönheti.

Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 16. szám · / · FIGYELŐ

Ignotus HugóIgnotus Hugó, (szül. Veigelsberg Hugó, Pest, 1869. november 17. – Budapest, 1949. augusztus 3.) magyar költő, író és újságíró. A magyar kritikatörténelem meghatározó alakja, a Nyugat első húsz évében a folyóirat főszerkesztője. A városi költészet egyik kiemelkedő képviselője.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s