Híres magyarok: Puskás Tivadar
1844 Szeptember 17. (165 éve történt) Megszületett Puskás Tivadar, Európa első telefonközpontjának megalkotója, a telefonhírmondó feltalálója. Puskás Tivadar a bécsi
Séta a kultúra ösvényein
1844 Szeptember 17. (165 éve történt) Megszületett Puskás Tivadar, Európa első telefonközpontjának megalkotója, a telefonhírmondó feltalálója. Puskás Tivadar a bécsi
Kivételes őszi ünneppel zárja kapuit az intézmény A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem munkatársai hétfőn sajtótájékoztatón számoltak be az intézmény előtt
A TAN KEREKÉNEK ELINDÍTÁSA [MAHÁVAGGA I. 6.] [Buddha szól:] – Szerzetesek, két véglettől kell távol tartania magát annak, aki remeteségbe
A klasszikus Buddha-ábrázolás arányait pontosan meghatározzák: Az alapmérték a tala, azaz a áll csúcsa és a hajtő közötti távolság A
Áldások Köszönöm neked a boldogságot, Uram, amit nekünk ajándékoztál. Te vezettél bennünket egymáshoz. Segíts, hogy egymás mellett maradhassunk, és segíthessük
Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik. A haza, a haza egyenlő volt mindig ezer év óta már, és mindig az
Immár hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén – 19-20-án – rendezik meg a Kulturális Örökség Napjait, amelyek most olyan jelentős évfordulókhoz kötődnek,
A világ új hét csodájának ötlete Bernard Weber kezdeményezéséből vált világméretű felhívássá. Mintegy 100 millió szavazat alapján döntöttek a világ
A Nagy indiánkönyv szerzője, James Fenimore Cooper amerikai író 220 éve, 1789. szeptember 15-én született. Gyermekkorát az apja által alapított
Az európaiak nem tudnak titkot tartani – mondta Probstner János a megnyitón. Merthogy amíg a porcelán összetételét csak a kínaiak