vers – 69 Oldal – Lighthouse

Áprily Lajos, az őszről …

Őszi monológ Hallod? – Megint az ősi jaj: a páncélfényű őszi varjak: a nyár tüzéből perje-raj, amit az őszi szél

Oly boldog lennék, ha itt lennél velünk, Kezünked fognád, amikor felköszöntünk. Olyan bodog lennék, ha itt lennél velünk, Kezünked fognád,

Egyszer, nagyon-nagyon régen, amikor az Isten egy pillantásra megálmodta a világot, igen, pont abban a pillanatban rád is gondolt. És

Édes, édes most a nap, bor van benn, vagy méz? első csókban nyár és ősz kéken összenéz. Mámoros a levegő

A 25 éves Nyugatnak Eredj, zöld nyár, eredj haza; elküld már kedvesed, az ősz. Vidám korod rőtfenyvei kiégtek; tovább ne

Földönti hatalmas kancsóit az isten S ömleszti egyre a nehéz vizeket: Nedves, hideg, csúf égi izenet. Már reggel óta (s

A faluban, de nem a nép között, Odafönn lakik a templomtoronyban, Míg lenn él-hal a nyomorult falu, Ő az istennek

Magányos ember, mond’, jó a sötétség, belebámulni fáradt, mély szemekkel? Lezárt redőkön át milyen a reggel, mikor a lomha tűzfalak

Barátaim, valahányszor ez a kéz itt Ujjai közt tollat szorítva remeg, Éji óráim a ti szellemeiteket idézik. Valamelyitekhez most készül

A tunyaság ravatalán Felűlök, mint a tetszhalottak, Lehetne élni még talán: Szívemben kínok furakodnak. Messziről szól az életem, Hajtóvadászat fájó