Dsida Jenő – Nagycsütörtökön
A szél suhogva borzong az olajfa-lombokon. A kanyargós úton, által az erdőn tömöttsorú fáklyások jönnek. Testemet ételül adtam,
Séta a kultúra ösvényein
A szél suhogva borzong az olajfa-lombokon. A kanyargós úton, által az erdőn tömöttsorú fáklyások jönnek. Testemet ételül adtam,
Közelg a perc, mikor lágy szárán imbolyogva ontja minden virág a szent tömjénszagot; járják az est legét a
Jer, kies tavasz! bocsássál Éltető lehelletet, Hogy kihalt mezőnkbe lássál Újra vídám életet. Száz zefir köszönti csókkal Rózsaszínű
Tavasz van megint kék-arany szemével tekint le ránk az ég és nem sír nem hullatja súlyos esőkönnyeit. Halleluja
Már tudta, mit a Másik tudni nem mert S érezte, arca boldogan világit S futott, elrejteni szive csodáit
A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította
A Költészet Oh szent költészet, mint le vagy alázva, Miként tiporják méltóságodat Az ostobák, s ép akkor, amidőn
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
Kosztolányi Dezső fordítása/ Ha nem veszted fejed, mikor zavar van, s fejvesztve téged gáncsol vak, süket, ha kétkednek
Meghajtom bűnbánón fejem S mit rég’ tevék, imádkozom. Általnyilallik lelkemen Egy rég’ nem érzett fájdalom. Egy rég’ nem